Belföld

„Természetes választási küszöb” bevezetését javasolja az EMNP

2015.03.26 - 17:00

Úgynevezett "természetes választási küszöb" romániai bevezetését javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ez a küszöb azoknak a pártoknak a bejutását is biztosítaná a parlamentbe, amelyek országosan nem érik ugyan el az ötszázalékos támogatottságot, de valamely megyében egy mandátumhoz elégséges szavazatot kapnak.

Toró T. Tibor, a párt stratégiai bizottságának az elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette az EMNP álláspontját a parlamentben vitatott párt-, pártfinanszírozási és választási törvényekről. Elmondta, konszenzus látszik kialakulni a parlamentben arról, hogy az országban visszatérnek a megyei pártlistás parlamenti választási modellhez. Ennek a választási rendszernek az újbóli alkalmazása félővé teszi, hogy az országosan 6,5 százalékot kitevő magyarság egyik pártjának sem sikerül átlépnie az ötszázalékos választási küszöböt a 2016-ban esedékes parlamenti választásokon. A "természetes küszöb" bevezetése Toró szerint a regionális pártoknak kedvezne. Az EMNP alelnöki tisztségét is betöltő politikus szerint úgy kellene módosítani a választási törvényt, hogy a romániai kisebbségeknek "ne kelljen választaniuk a parlamenti képviselet és a demokrácia között". Toró T. Tibor magyarázata szerint ezt úgy lehetne biztosítani, hogy egy-egy nemzeti kisebbség politikai szervezetei az illető kisebbség számára elkülönített parlamenti helyekre versenyezzenek. A jelenlegi választási rendszerben ugyanis a kisebbségi közösségeken belüli pluralizmus a parlamenti jelenlétet veszélyezteti. Az EMNP alelnöke pozitív fejleménynek találta, hogy az államfői kihirdetésre váró pártfinanszírozási törvény szerint a költségvetésből finanszírozzák a pártok választási kampányait. Hozzátette, ez nagymértékben hozzájárulhat a korrupció megfékezéséhez. Félőnek tartotta ugyanakkor, hogy a román politikát uraló két nagy párt kétpólusúvá alakítja a romániai pártrendszert. Toró T. Tibor elmondta, hogy az EMNP – nem lévén jelen a román parlamentben – a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), a román regionális pártokat és a romániai demokráciát figyelő civil szervezeteket tekinti partnerének elképzelései megvalósításához. Hozzátette, hogy a párt- és választási törvények átalakításáról szóló elképzeléseiket eljuttatják lehetséges partnereiknek.