Szeptember 19-én délután, 16 óra 30 perc körül az egyik megyebeli közúton érték tetten azt a két, 36 és 42 éves szatmári férfit, akiknek autójában az ellenőrzés során 5000 csomag, romániai zárjegy nélküli, duty-free üzletből származó cigarettát találtak. Ugyanakkor a Szatmárnémeti Bíróság jóváhagyásával 10 ház-, és egy gépkocsiátkutatási parancsot is végrehajtottak — a rendőrségi közlemény nem pontosítja, hogy ezen kutatásokat a két férfi „csicsergése” nyomán, vagy a nagyszabású rajtaütési akció keretében, előre tervezetten hajtották végre.
És természetesen nem is eredménytelenül kutakodtak, ugyanis a lakcímeken lefoglaltak 7280 csomag cigarettát és körülbelül 10 kilogrammnyi ömleszett vágott dohányt, összesen 187 530 lej értékben, illetve több adattárolót és mobiltelefont is.
A 36 és 42 éves férfit 24 órára előállították, és javasolták előzetes letartóztatásba helyezésüket is. Az ügyben csempészés vádjával folytatódik a nyomozás. Az akcióban szatmári kollégáik segítségére voltak a nagyváradi és a kolozsvári kommandósok is.
Szabó Kinga Mária