Belföld

Teremfoglaló diákok a kolozsvári Babeş-en

2013.03.27 - 16:05

Kedden délután diákok egy csoportja foglalta el a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépületét.

Az Occupy UBB nevű akció kedden 16.20 órakor kezdődött el, a hallgatók a Nicolae Iorga termet foglalták el. A tanárok felszólították a diákokat, hogy hagyják el a termet, de mivel megtagadták, egy fél óra elteltével az egyetem vezetősége kihívta a rendőrséget, akik leigazoltatták a diákokat. A tiltakozók egy kiáltványt is megfogalmaztak, amely Követeld vissza az egyetemedet címet kapta. A kiáltványban leírják, március 26-án a főépület egyik termét foglalják el 16 órakor, meghatározatlan ideig. A diákok az egyetem túl szigorú biztonsági intézkedései ellen tiltakoznak. A tiltakozó diákok szerint a hallgatókat az egyetem nem bátorítja arra, hogy hangjukat hallassák. A diákok továbbá hangoztatják, hogy az Occupy UBB egy olyan egyetemisták által kezdeményezett tiltakozási forma, amellyel nem hagynak fel, míg közös döntés nem születik arról, hogy melyek a valós problémák, amellyel az egyetem küszködik, és melyek a lehetséges megoldások. A BBTE szóvivője a történtekről úgy nyilatkozott, a hallgatók egy csoportja önkényesen foglalta el a főépület egyik termét, és nem akarják azt elhagyni. Délután 18 órakor az egyetem kapuit bezárták, és azok a diákok sem mehettek be szabadon a főépületbe, akiknek órájuk volt. 20 órakor az egyetem vezetősége úgy nyilatkozott, a tiltakozók ellehetetlenítették az egyetemi tevékenységet, ugyanis a matematika-informatika kar hallgatóinak tartott óra közben lepték el a Iorga-termet. 18 órától egy másik óra is elmaradt, mivel a diákok nem akarták elhagyni a termet.

Az egyetem vezetősége szerda délután átadta a a teremfoglaló diákoknak azt a dokumentumot, amely alapján egy másik, kisebb termet biztosítanak számukra a 200 férőhelyes Nicolae Iorga terem helyett, amelyet kedden délután foglalt el a mintegy 40 diáktüntető.

Kedd este óta a Bukaresti Egyetem néhány diákja is szolidarizál a kolozsvári egyetemfoglalókkal: elfoglalták a történelem karon a Nicolae Iorga amfiteátrumot.