A tavaszi konferenciára mintegy 150 elöljáró érkezett el, a házigazda gyülekezet presbiter, nőszövetségi és gyülekezeti tagjain kívül, hogy a Krisztusi közösség jegyében együtt legyenek. Isten Igéjét Kiss József, a Szatmár-Németi Református Egyházközség lelkipásztora, az egyházmegye főjegyzője hirdette az Irgalmas samaritánus példázata alapján. Köszöntött Tóth András, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöke és a házigazda gyülekezet lelkipásztora Kürti Tamás.

Az konferencia első részében dr. Puskás Csaba egyházmegyei főgondnok Posztmodern társadalom kihívásai a presbiterek számára címmel tartott előadást. A téma igei alapja: „Ne szabjátok magatokat e világhoz – hanem változzatok el a ti elméteknek megújúlása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12,2) Az előadó a történelmi korok felosztását röviden felvázolta, majd tisztázta, hogy mit jelent a posztmodern szó. Vajda Mihály budapesti kortárs filozófus idézte: „Aki a tudományt hamis világmagyarázatnak tekinti, az premodern állásponton áll. Aki úgy véli…, hogy a tudomány az egyedül érvényes világértelmezés, az a modernitás álláspontját képviseli. Aki viszont azt állítja, hogy a kétségtelenül érvényes tudományos világértelmezés mellett más világmagyarázatok is lehetségesek és érvényesek, az már a posztmodernt képviseli” Az előadó kiemelte, hogy a kegyelem korszaka – Jézus Krisztustól felöleli az ókort, középkort, újkort, modernkort és napjainkat is. Nem tudjuk, mi fog következni, de azt is felöleli.

A posztmodern korra jellemző az elmúlt évszázadok során kialakult hagyományos értékek és normák fokozódó felbomlása, és helyettesítése új értékekkel és normákkal. Általános jelenség lett a kétség, a jövőkép bizonytalansága, a személyiség tartalmainak és kibontakozásának kérdésessége. Jellemző az individualizmus, a változatosság, a pluralizmus és a fogyasztói társadalom erősödése. Összességében jellemző a változás és az állandóan változó környezet, amelyben az embernek alkalmazkodnia kell, miközben egyre nagyobb szabadságot élveznek saját életük és identitásuk kialakításában. A presbiterek számára a posztmodern világ társadalmi kihívásai közé tartozhatnak: a globalizáció, a technológiai fejlődés, ezáltal az okostelefonok, táblagépek veszélyei, tehát a “kütyüs” világ. Probléma a negatívan változó demográfia, azaz az öregedő népesség és a változó családi szerkezet új kihívásokat jelentenek a társadalom és az egyén számára. A sátán kikezdte és mindent elkövet, hogy lerombolja a családot, mint intézményt. Új kihívások elé állította az egyházat a koronavírus-járvány, ezzel kapcsolatosan az online közvetítések előnyeiről és hátrányairól is esett szó. Hogyan menekülhet meg az Egyház? Úgy, hogy Istent állítja a középpontba. Globalizáció, technikai fejlődés, demográfiai helyzet, vírus, háború… közepette: “Tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az aki ígéretet tett” (Zsid10, 22) – biztatott az Ige az előadó által.

A szünetet követően Kiss Szabolcs a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészértekezletének elnöke köszöntött és konferálta fel dr. Kató Szabolcs Ferencet, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ószövetségi karának adjunktusát. Előadásának címe: Vének a Szentírásban, mint a gyülekezeti presbiterek előképei. Az ószövetségi vének feladatukat tekintve részt vehettek a bíráskodásban. A vének a helyi város vezetői, tapasztalattal és befolyással rendelkező, idősebb képviselői. Ők képviselik a várost, és sok esetben őket kérik fel peres ügyek rendezésében. Ennek oka nyilván a tapasztalatukból ered. A Szentírás így fogalmaz: ők a „kapuban ültek.”  A kapuban ülni kifejezés átvitt értelemmel bír, jelentése: törvényt ülni. Miért nevezték őket véneknek? A tapasztalat minden bizonnyal egy meghatározó tényező. Egy idősebb embernek több tapasztalata volt, több ideje volt másfelé megfordulni, többféle helyzettel szembesülni. Az ószövetségi vének elsősorban politikai képviselők, akiknek szerepük van az igazságszolgáltatásban. A mi presbitereink pedig egyházi vezetők. Mi elválasztjuk az egyházi és a politikai világot. De ez nincs így az Ószövetség korában. A presbitériumnak vezetni kell. Döntést kell hozni. Feladat a fegyelem és rend fenntartása. Régen volt olyan, hogy eklézsiakövetés. A vének a történelmi fordulópontokon elköteleződtek Isten mellett. A presbitereknek el kell köteleződniük Isten mellett, és ezt kell képviselniük. Családlátogatások alkalmával, beszélgetésekben, a presbitereknek bizonyságot kell tenniük. Tanúként, hitelesíteniük kell a Szentírás szavait. Az ószövetségi vének képe, és a zsinagóga véneinek feladatköre alapján megerősödhettek a jenlevők abban, hogy az adminisztratív élet irányítása és a közéleti szereplés a presbiterek feladata.

Az Újszövetségben a lelki oldalra terelődik a hangsúly. Ez is egyfajta papi tisztség. Nem egyenlő a lelkészével. Látjuk, de nagy felelősséggel jár. Ezen a vonalon kell erősödnünk. A presbitereknek tudniuk kell mit is hisznek, mit is tanít Jézus Krisztus, és ezt családlátogatásokkor, akkor amikor elviszik a naptárat, elmennek a betegekhez, a maguk módján, a maguk eszközeivel munkálniuk kell. A másik nagy tanulság, hogy az Újszövetségben a presbiterek feladatköre aszerint változott, hogy az illető, mire volt képes és alkalmas. Felhasználhatja mindenki adottságait. A gyülekezetben beépülve a lelkipásztor irányításával, kibontakoztathatja készségeit, helyet kell adni neki. Kell hát egy bizonyos rugalmasság mindenki részéről. De tenni kell, mert csak akkor lesz élővé Isten egyháza. – biztatott az előadó.
Az előadás után szavalt Hankovszki Ilonka szatmárgörbedi asszonytestvér, illetve Imre Gyula szamoskóródi presbiter.

A konferenciát Illés Jenő, a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke köszöntése zárta, majd szeretetvendégség keretén belül összegezhették a hallottakat Aranyosmeggyesen.

Rácz Ervin