Vidék

Templomünnepély Kiskolcson

2014.10.02 - 11:15

Temploma fennállásának százhatvanadik évfordulóját ünnepli a Kiskolcsi Református Egyházközség. Ez alkalommal emlékeznek meg az aradi vértanúkról és a forradalmak áldozatairól is.

 

Az ünnepi megemlékezés mottója a 90. zsoltár 1. verse: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!” Az október 5-én, vasárnap, 13 órakor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke — tudtuk meg Győrbíró Sándor lelkipásztortól. A lelkész öt éve szolgál az egyházközségben, ez idő alatt mozgalmassá vált a gyülekezeti élet: lényeges felújításon ment át a templom és a parókiaépület, emlékműveket és emléktáblákat avattak, de a lelki élet is megpezsdült. 2010. március 15-én avatták fel a forradalmak emlékére állított kopjafát, amelyre fel van írva: 1703–11, 1848–49, 1956 és 1989. 2011-ben felavatták a megújult orgonát, 2012-ben emléktáblát avattak a Kiskolcson szolgált református lelkipásztorok emlékére, 2013-ban a trianoni diktátumra és a magyar összefogásra emlékeztető kopjafát állítottak. 2014 tavaszán adták át az ökumenikus ravatalozót. A presbitérium a helyi fiatalok közreműködésével rendszeresen szervez megemlékezéseket és templomi ünnepélyeket.

 

Templomtörténet

 

Kiskolcson már a tatárjárás idején is volt egy fatemplom. A jelenlegi templom 1854-ben épült fel, 1859-ben zsindelyezték, 1875-ben készült el a torony és a tetőszerkezet. 1830-ban a tornyot és a tetőt fémlemezzel vonták be, 1848-ban átépítették a templom mennyezetét. A templomban nagy kárt okozott az

1970-es árvíz, amikor több mint félméteres víz gyűlt össze az épületben. Kisebb-nagyobb javításokat mindig végeztek a templomban, annak környékén és a parókián, a százhatvan éves templom már Isten házához méltóan várja a híveket. Kiskolcs azon ritka egyházközségekhez tartozik, ahol nem fogy a hívek száma, egyre több fiatal vállal gyereket. A vasárnapi templomünnepélyen a helyi fiatalok műsora teszi színesebbé az együttlétet, amelyre meghívást kaptak a Szamos mente lelkipásztorai és az onnan elszármazott hívek is.

 

Elek György