Vidék

Templomszentelési ünnepség Berében

2014.08.14 - 10:30

A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. a főszervezője annak a nagyszabású templomszentelési ünnepségnek, amelyre a berei református templomban kerül sor. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult „Középkori templomok útjának turisztikai célú attrakciófejlesztése” elnevezésű projekt zárórendezvényére, a templomszentelési ünnepségre augusztus 16-án 10.30 órakor kerül sor. Ekkor kezdődik a templomszenteléssel egybekötött ünnepi istentisztelet a felújított berei református templomban. Igét hirdet Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere. A nap további részében a résztvevők 12.30 órakor átvonulnak a csomaközi római katolikus templomba. 14.15 órakor a csomaközi református templom felszentelése következik. Igét hirdet Csűry István püspök, majd ünnepi beszédet mond: Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Löchli Mihály, Csomaköz polgármestere, valamint Emődi Tamás műszaki előadó a KREK részéről. 15.15 órától, az ünneplők is bekapcsolódnak a Csomaközi Községnapok programjába.