Belföld

Temesvári római katolikus püspökké szentelték Pál József Csabát

2018.08.06 - 15:23

A temesvári Szent György-székesegyházban hétfőn a Temesvári egyházmegye püspökévé szentelték fel Pál József Csabát, aki korábban a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa és hegyvidéki főesperes volt. Az új püspököt a ceremónia végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is köszöntötte.

 

A három nyelven - németül, magyarul és románul - tartott szertartás keretében mintegy negyven romániai, magyarországi, szerbiai, horvátországi, németországi római katolikus, illetve görög katolikus püspök tette Pál József Csaba fejére a kezét.

A püspök felkenésének, a főpásztori jelképek átadásának ceremóniáját Martin Roos leköszönő püspök, valamint Ioan Robu bukaresti érsek, metropolita és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette.

Pál József Csaba a püspöki beköszönő beszédében azt hangsúlyozta, hogy Isten ajándékaként kell tekinteni a másik emberre, a másik népre, és az "egység a sokszínűségben" elv követését tartotta kívánatosnak. Úgy vélte: a Temesvári egyházmegyében a magyarok, a románok, a németek, a horvátok, a bolgárok és a szlovákok "csak együtt tudják beteljesíteni az Úr rendelését".

A szertartás keretében felolvasták Ferenc pápa üdvözletét és apostoli áldását.

"Nagy felelősséggel és teherrel járó tisztséget kapsz. Ezért buzgón kérd az isteni támogatást, hogy a Megváltó erényeivel megerősödve Szent Gellért püspök és Nepomuki Szent János védőszentek közbenjárásával, és a máriaradnai Szűzanya oltalma alatt igyekezz hatékonyan terjeszteni az üdvösségszerző tanítást, amelyből a hívek a legnagyobb lelki gazdagságot meríthessék" - fogalmazott üzenetében Ferenc pápa.

A leköszönő Martin Roos püspök arra emlékeztetett, hogy az egykori Csanádi egyházmegyéből alakult temesvári, szegedi és nagybecskereki egyházmegyék ma is testvéri kapcsolatokat ápolnak, szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hiszen közös a történelmük.

A ceremónia végén a magyar kormány és Orbán Viktor kormányfő üzenetét tolmácsoló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett, hogy a kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott, és azt vallotta, hogy minden nemzet, nemzetrész és nemzetiség istennek egy gondolata, egyszeri és megismételhetetlen érték.

A miniszterelnök-helyettes felidézte: Jézus azt kérte híveitől, hogy "minden népeket" tegyenek tanítványaikká, és nem az egyes emberekre utalt. Hozzátette: a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem a megnemesítésével lehetővé tette a nemzeti lét fennmaradását és kibontakozását, és mindig elutasított két szélsőséget: a nemzetietlenséget és a sovinizmust.

"Az egyháznak küldetése és feladata az is, hogy a sokszínűség és a gazdagság jegyében minden nemzetet tanítson, minden nemzethez eljuttassa Krisztus üzenetét, hogy minden nemzet, nemzetrész és kisebbség a saját anyanyelvén, a saját kultúrájában dicsőíthesse az Istent" - fogalmazott nagy tapsot aratva a miniszterelnök-helyettes.

Victor Opaschi, a román kormány vallásügyi államtitkára is arra hívta fel a figyelmet köszöntőbeszédében, hogy a hit és a vallás egyesíthet, és a találkozás helyévé válhat egy olyan világban, amelyet a széthúzás szelleme veszélyeztet. Az államtitkár úgy vélte: a vallási és etnikai sokszínűség fontos része a romániai identitásnak, és erre Temesvár és a Bánság jó példát nyújt.

A 64 éves, székelyföldi származású Pál József Csabát május 16-án nevezte ki Ferenc pápa a temesvári egyházmegye püspökévé. Az új püspök jelmondata: "Tartsd meg őket a te nevedben!", ezt Jézus főpapi imájából választotta. Címerében pedig a székely eredetre utaló nap és hold, a szentháromság jelképe, valamint a bánsági egyházmegye hétnyelvűségére utaló jelkép szerepel.

A Temesvári egyházmegyét 1990 óta német ajkú püspökök, Sebastian Krauter, majd Martin Roos vezették. Martin Roos 19 évi püspöki szolgálat után előrehaladott életkorára hivatkozva kérte felmentését. A soknemzetiségű egyházmegye etnikai összetétele a bánsági svábok tömeges elvándorlása után radikálisan átalakult. A mára csaknem 109 ezer hívet számláló egyházmegyében a hívek 44,1 százaléka magyar, 27,1 százaléka román, 10,9 százaléka német, 4,8 százaléka horvát, 4,4 százaléka bolgár, 2,2 százaléka szlovák, 2,6 százaléka roma és 1,8 százaléka cseh nemzetiségűnek vallotta magát.