Telt házas leckekoncertek

2020.01.15 - 16:22

Kedden román nyelven, szerdán magyar nyelven előkészítős, valamint I–IV. és V–VIII. osztályos diákokkal leckekoncerteken ismertették meg a hangszereket és szerettették meg a komolyzenét.

Kedden a román nyelvű leckekoncertre a Johan Ettinger Német Líceum diákjai, tegnap a magyar nyelvűre a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, a Szatmárnémeti Református Gimnázium és az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjai mentek el. A leckekoncertek célja, hogy minél fiatalabb korban megszerettessék a diákokkal a komolyzenét, hogy aztán felnőttkorukban rendszeresen részt vegyenek a komolyzenei koncerteken. Szatmár megye büszke lehet arra, hogy van filharmóniája, ezért tűzte ki menedzseri tevékenysége egyik prioritásának Kovács-Pistuka Emőke, a Dinu Lipatti Filharmónia menedzser-igazgatója az intézmény minél szélesebb körben történő megismertetését és a koncerteket látogatók számának a növelését.

Mind a négy leckekoncertre nagy érdeklődéssel érkeztek a gyerekek, legtöbbjük számára ez volt az első komolyzenei koncert, és első alkalommal voltak a filharmónia épületében. Matei Pop karmester, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára rendszeresen tart leckekoncerteket, s az a tapasztalata, hogy ezek eredményesek, ugyanis nagyon sok gyerek kezd el érdeklődni a zene iránt, s többen később a szüleiket és a családtagjaikat is rábeszélik, hogy menjenek el a koncertekre. A karmester interaktívvá tette a koncertet, bevonta a gyerekeket, próbálta felmérni ismereteiket, ugyanakkor oktató-nevelő módszereket is alkalmazott. Ezeken a koncerteken csak fúvós hangszereket mutattak be és szólaltattak meg. Bemutatták a rézfúvósokat, a fafúvósokat, s külön-külön, majd együtt is megszólaltatták azokat. Mielőtt felcsendültek a zenei művek, a karmester röviden beszélt a zeneszerzőről, a zeneműről, néha rövid történeteket is hozzáfűzött, ami segített abban, hogy az elhangzottak megmaradjanak a gyerekek emlékezetében. A tervek szerint havonta lesznek leckekoncertek, a filharmónia vezetősége azt reméli, hogy nem hiába.

Elek György