Nagykároly

Telt házas börze

2018.03.19 - 09:23

Immár jubileumi kiadásához érkezett Nagykárolyban a tizedik alkalommal megszervezett Baba-mama börze a nagykárolyi Baba-mama Klub tagjai szervezésében.

 

A tavaszi kiadás helyszíne ezúttal is a Nagykárolyi Elméleti Líceum sportterme volt, ahol bőven akadt nézelődő és eladó egyaránt. Gindele Enikő szervező elmondta, hogy a hagyományokhoz híven minden évben két alkalommal szervezik meg a börzét, az egyiket tavasszal, a másikat ősszel. A rendezvény sikerességét mutatja, hogy ezúttal is több mint hatvanan jelezték részvételi szándékukat, így a szombati alkalmon telt ház várta a nézelődőket, vásárlókat. A szervezőtől megtudtuk, hogy kifejezetten családok számára tartják a börzét, fontos szempont, hogy használtruha-kereskedések nem vehetnek részt rajta. „A rendezvény célja, hogy az egy vagy akár több gyerekkel rendelkező családok el tudják cserélni vagy adni a már nem használt holmikat, és a leendő kismamák, apukák új kincsekre leljenek. Ez mindenki számára hasznos és nagy segítség lehet” — vélik a szervezők. Természetesen a délelőtt az egész család számára kikapcsolódást jelentett, hiszen míg az anyukák nézelődtek, vásároltak, a gyerekeket kézműves foglalkozás és arcfestés várta Tillinger Edit jóvoltából. A belépés ingyenes volt, viszont az érdeklődők tombolát vásárolhattak, amellyel különféle értékes vásárlási utalványokat, fitneszbérleteket, játszóházi belépőt nyerhettek. A szervezők ezúttal is köszönik minden támogatónak, aki hozzájárult a rendezvény lebonyolításához.