Nagykároly

Telt ház volt az ünnepségen

2014.04.09 - 10:01

Az április 8-i Nemzetközi Roma Nap alkalmából műsoros összejövetelre került sor a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ tetőtéri imatermében, az itt tanulók közreműködésével.

 

Hetekig készülődtek a nagykárolyi Domus Klaus Winter – Stella Maris Integrációs Központban az április 8-i énekes-táncos fellépésre, a Roma Világnap alkalmából. Megérte a sok fáradozás, nagyon sok érdeklődő és meghívott érkezett a rendezvényre, egyetlen szék sem maradt üresen.

A műsor előtt nagy volt az izgalom a fellépők, a műsor összeállítói és a nézőtéren ülő hozzátartozók körében egyaránt. Borota Ottó plébános, a központ lelki vezetője a rendezvény elején köszöntötte a jelenlévőket. Magyarul és románul üdvözölte mindazokat, akik ellátogattak az alkalomra. „Legyetek büszkék arra, hogy romának születtetek!” — szólt a jelen lévő népes roma közösséghez.

Hompoth Lehel, az Integrációs Központ vezetője szintén üdvözölte a jelenlévőket, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal, a Szatmár Megyei Római Katolikus Püspökség, a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola, illetve a nagykárolyi Roma Párt képviselőit egyaránt.

„Rég készülünk erre a műsorra, és mindannyian izgulunk kissé. Én magam is, de bízom benne, hogy tetszeni fog a gyermekek által bemutatásra kerülő összeállítás. Rendezvényünk üzenete az lenne, hogy minden etnikum, mely együtt él ebben a városban, toleráns legyen egymással szemben. Ezért dolgozunk minden nap, és ezért szeretnénk tenni a jövőben is” — emelte ki Hompoth Lehel.

A köszöntőket több mint egyórás műsor követte, melyben az óvodások és az alsó tagozatos általános iskolás gyermekek voltak a főszereplők. A gyermekek magyar, román és német táncot is bemutattak, illetve elhangzott több ének és szavalat is. A program fő látványossága a cigánytánc volt, melyben a gyerekek tényleg szenzációsat produkáltak. A rendezvény végén roma énekek hangzottak el s zárásképpen a cigány himnusz is, a Gélém, gélém. A műsort szeretetvendégség zárta.

Tőtős Tímea