Amikor Bocskai István politikai végrendeletében arra intette a magyarországi magyarokat, hogy az erdélyieket a „maguk vérének, tagjának” tartsák, és ugyanerre az erdélyieket, korszakos gondolatot fogalmazott meg. Erre épített később Zrínyi, Rákóczi, a reformkor nagyjai, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vezérei. Az egy nemzet, egy haza gondolata az akkori magyarságot feltétel nélkül egyesítette. Pedig akkor is voltak gondok és bajok, de az akkori emberek képesek voltak felülemelkedni a kilátástalanságon, képesek voltak kezükbe venni sorsuk irányítását. Elszomorító, hogy idővel mennyire megváltozott az emberek lelki világa. Mennyire az önös érdek formálja ma már a lelkeket is. Mennyire elszomorító az, hogy nem tudunk örülni az olyan eseményeknek, amelyek közösségünk erejét mutatják. De lehet-e nem örülni annak, amikor a londoni olimpián naponta nyakukban éremmel állnak a dobogóra sportolóink? Ki hinné el, hogy van olyan szív, amelyik nem dobban meg, amikor felcsendül a himnusz? Logikusan gondolkodva, azt válaszolnánk, hogy nincs ilyen. De elsápadunk és borsódzik a hátunk, amikor magyar nevet használó, magukat nyilvánosan magyarnak valló budapesti értelmiségiek a médiában felháborodnak, hogy Gyurta Dániel tizenötmillió magyarnak köszöni meg aranyérmét? Felnéz a világ élsportolóinkra, akik hírünket, nevünket viszik el a világ minden sarkába, köztünk pedig még mindig sokan vannak, akik ellenséget látnak a nemzeti jelképekben és a Himnuszban. Fogadjuk el, hogy ők már ilyenek. Ha visszanézünk a történelembe, láthatjuk, hogy mindig voltak cselszövők és árulók, akik azt remélték, hogy többet kapnak az idegentől, mint vérüktől. Mi örüljünk tovább a mieink győzelmének, akiknek sikerei hitet és reményt lopnak szívünkbe. Higgyük azt, hogy éber közösség nem tűri az ellene irányuló támadást. Mert látjuk és érezzük, hogy egy olyasfajta összefogás kezd körvonalazódni, amilyenre csak Bocskai, Zrínyi és Rákóczi korában volt példa. Amelyben a nemzeti, a közösségi érdek végre felülírhat mindenféle párt- vagy egyéni érdeket, vagy sérelmet. Bocskai politikai végrendelete ma már nem iskolai tananyag, de itt a példa, vannak Gyurta Dánielek, akik figyelmeztetnek rá, hogy teljesítjük Bocskai végakaratát.

Elek György