Február 13-án egy újabb kivitelezési szerződést írt alá a megyei tanács, amely a Repülőtér infrastruktúrájának rehabilitációja és korszerűsítése projekt keretében kerül megvalósításra, s amelynek összértéke 311 849 839 lej. Ez a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér eddigi legambiciózusabb fejlesztési projektje, amelynek keretében új terminált építenek, kibővítik a meglévő terminált és beszállóplatformot, valamint felújítják a kifutópályát. A projekt modern repülőtéri berendezések beszerzését is megcélozza.
“Ahogy korábban is mondtam, a repülőtér fejlesztése a megye számára kiemelt fontosságú. Az infrastruktúra korszerűsítésével valós perspektívákat teremtünk új desztinációkra, új lehetőségeket a turizmus és az üzleti szféra számára egyaránt. A szatmáriaknak új, a jelenlegi szabványoknak megfelelő, jóval tágasabb, korszerű repülőtérre van szükségük, amely a következő évtizedekben biztosítani tudja a légiközlekedést. Így a mai nap egy újabb fontos lépés a repülőtér életében, az utasok pedig minden erőfeszítést megérdemelnek” – mondta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
Az első építkezési szerződést már aláírták
Alig pár nappal korábban, február 10-én már aláírták a repülőtér felújításáról és kibővítéséről szóló első szerződést a munkálatokat végző kivitelezővel. Az első fázisban megépül egy több mint 8 km hosszúságú szervizút, korszerű berendezések kerülnek telepítésre a biztonsági ellenőrzések elvégzéséhez, illetve tűzoltó- és mentőautót is vásárolnak. Mint Pataki kifejtette, a megyei tanácsnak történelmi lehetősége nyílt arra, hogy idén 80 millió eurót fektessen be a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér infrastruktúrájánk fejlesztésére. „Egy nagyon fontos lépést tettünk előre az első építkezési szerződés aláírásával, amellyel javítani tudjuk a repülőtér közlekedés biztonságát, az utasok kényelmét, hiszen a szolgáltatások javításával vonzóbbá tudjuk tenni Szatmár megyét turisztikailag és gazdaságilag is.” - mondta akkor, hozzátéve: a munkálatok befejezésével a Szatmár megyei járatok számát is növelni lehet.
Pătraşcu pedig rámutatott, a beruházás elsősorban javítani fogja a repülőtér biztonsági és kényelmi körülményeit az utasok számára, amellyel tulajdonképpen megduplázzák a jelenlegi terminál kapacitását. Épül egy új indulási terminál, míg a meglévőt átalakítják érkezési terminállá, teljesen átalakítva a reptér struktúráját. Ezek a munkák elengedhetetlenek a reptér számára, növelni fogják a légitársaságok vonzerejét, valamint az utasaink kényelmét.” - magyarázta.
Hírszerkesztő