Az elmúlt hétvégén „levonult” a fenyőfa vásárlás első hulláma, pár nap és feltámad a következő, csütörtöktől számítanak a fenyőárusok arra, hogy lerohanják őket a vevők.
Három tényező
Az árak maradtak a méterenként száz lej körüliek, mint ahogy a múlt heti vásárnyitáskor voltak, de persze nem csak a méret a lényeg, az is számít, hogy milyen fajta és hogy néz ki a fa, tehát fajta, méret és fazon együtthatója adja ki egy – egy majdani karácsonyfa eladási árát.
A felhozatal három fajta fenyőt rejt, van a tájainkon is őshonos luc, a régebb óta ismert és kedvelt ezüstfenyő, illetve a pár éve hódító skandináv tájakról hozott nordmann. Mióta a két utóbbi fajta elérhető, a lucot már kevésbé kedvelik, bár azok közül, akik azért vesznek élő fenyőt, mert fenyőillatot is szeretnének karácsonykor a házban, továbbra is a lucot választják.
Aki autentikus fa mellett autentikus eladótól, szatmári termelőtől is vásárolna, az nincs könnyű helyzetben, mert nincs piaci szabály amely megkülönböztetné a termelőt a viszonteladótól. A különbséget a vevőnek kell felfedeznie, a nercgalléros sídzsekiben fenyőt árulót kell tudnia megkülönböztetni a leharcolt kezeslábasban és vízhatlan téli munkabakancsban árulótól.
A termelőtől vett fenyő egyébként azért lehet jobb választás, mert a viszonteladó lehet, hogy hetekkel korábban kivágott fenyőket árul készletről, a szatmári termelő pedig tövéről pár órával korábban levágott fenyőket. A megyében fenyőfát nevelők közül Diószegi István az, aki karácsonyi fenyőt árul, őt a szatmárnémeti kispiacon lehet megtalálni és aki a harminc éve működő, vámfalui, Mali Aladár-féle csemetésből hozza a frissen vágott fenyőket. Ez az egyedüli faiskola, ahol dán típusú fenyőket nevelnek, Skandináviából hozott palántákból.
Nem jó az utolsó napokig várni a fenyővásárlással, mert utolsó nap lehet, hogy alacsonyabb lesz az ár, de biztos hogy kisebb lesz a választék, akkorra már tényleg csak a leginkább szépséghibás darabok maradnak meg, főleg a kereskedőknél, akik nem tudják naponta pótolni a készletet, azt kell eladják amit hoztak. Nem biztos, hogy egy húsz – harminc százalékos kedvezményért megéri.
Princz Csaba