Vidék

Téli népszokások gyűjtése

2013.11.05 - 11:13

A „Téli ünnepi népszokások, néphagyományok a református magyaroknál és más felekezeteknél” címmel nyertes lett a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület (Fábiánháza) és a Pro Magister Társaság (Szatmárnémeti) közös pályázata a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti Összetartozás Kollégiuma által kiírt, Civil szervezetek szakmai programjának támogatása elnevezésű pályázat keretében. A projekt elsődleges célja a történelmi Szatmár magyarországi és romániai területein élő református magyarok téli ünnepi szokásainak és hagyományainak összegyűjtése és leírása. A pályázók olyan településeket választottak kutatásaik tárgyává, amelyek releváns közegei az egyes kultúrák és vallások egymás mellett élésének, ill. egymásra való hatásának. Magyarországon Nagyecseden és Fábiánházán, míg a határ innenső oldalán Börvelyben, Lucăceni-ben, Csanáloson és Mezőfényen végeznek kutatásokat. A projektmegnyitó ünnepség pénteken, november elsején zajlott a Börvelyi Református Egyházközség gyülekezeti termében. Az eseményen Fülöp István egyesületi elnök, országgyűlési képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, majd Óbis Kinga szatmári népdalokat énekelt. Végh Balázs Béla egyetemi oktató a Váltás vagy válság a népi kultúrában címmel, Bitte Andrea magyar-néprajz szakos tanár, a pályázatot lebonyolító Csanálosi Ifjak Kulturális Egyesület egyik alapító tagja pedig A népszokások és néphagyományok gyűjtésének módszerei címmel tartott előadást. A rendezvényt a börvelyi Bekek néptáncegyüttes bemutatója zárta. A projekt 2014 márciusában zárul, s addig két kiadványban (könyv és DVD) jelentetik meg a gyűjtés eredményeit, keresztmetszetét adva a jelenkori téli ünnepi szokásoknak és hagyományoknak a történelmi Szatmárban.