Egészség

Tehetünk a tavaszi fáradtság ellen

2018.03.19 - 17:30

Néhány napja beköszöntött a tavasz a naptárunkban, bár a kellemes időjárás még várat magára. Egyre többen érzik, hogy energiatartalékaik végéhez közeledve erőt vesz rajtuk a tavaszi fáradtság — írja a hazipatika.com. 

A tavaszi fáradtság a legtöbb ember számára jól ismert. Amikor a tél végén valaki úgy érzi, már semmire sincs ereje, bágyadt, álmos, esetleg ingerültség, fejfájás, netán depresszió kerülgeti, akkor egyértelmű, hogy ezzel került szembe. A probléma évszázadok óta ismert, és sokáig keresték, miért alakulhat ki pont akkor, amikor végre a természet is új erőre kap.

Két hormon a felelős

A kevés napsütést, mint kiváltó okot, az elsők között azonosították. Kézenfekvő, hiszen télen általában alig látjuk a napot, hosszúak az éjszakák, és már elődeink is tudták, hogy a sötétség, a napfény hiánya búskomorsághoz vezet. Az viszont csak később bizonyosodott be, hogy mindez a melatonin és a szerotonin nevű hormonokkal áll kapcsolatba. A melatonint más néven alváshormonnak is nevezik, szintje pedig megemelkedik, ha tartósan fényhiányos környezetben vagyunk. A hangulatjavító hatásúnak tartott szerotonin képződésére a sok napsütés van jótékony hatással, a hosszú és borongós téli napok alatt jelentős hiány alakul ki belőle. Hormonális "óránk" tehát nehezen, hosszabb időt igényelve alkalmazkodik a tél-tavasz váltásához.

Segít a több alvás?

Sokan próbálnak meg ilyenkor többet aludni, aminek a hatására csak még több melatonin termelődik a szervezetükben, azaz még kevésbé érzik magukat kipihentnek. Ördögi kör lenne tehát a tavaszi fáradtság?

Megoldás az étrendben

A végzetszerűnek látszó problémát azonban elkerülhetjük, ha vigyázunk étrendünkre. Az utóbbi évtizedekben két vitamin hiányát is azonosították a tavaszi fáradtság kialakulásának hátterében. Téli táplálkozásunk általában kevesebb friss gyümölcsöt és zöldséget, ellenben több zsírt és energiát tartalmaz, így nem véletlen, hogy C-vitaminból is a szükségesnél kevesebbhez jutunk hozzá. Ez a vitamin többek között hozzájárul az érfalak és az íny épségéhez, segíti az izmok és az ínszalagok működését, valamint kiváló antioxidáns, azaz véd a szabad gyökök káros hatásai ellen.

Tavasz elején napi 100-150 mg C-vitamin bevitele sem tűnik túlzottnak, a felesleg úgyis kiürül a szervezetből. Ilyenkor a citrusféléken kívül az elsőként elérhető friss zöldségek a legjobb források, de sok C-vitamin találhatunk a különféle - főleg a frissen készített ¬- gyümölcslevekben is. A legutóbbi kutatások szerint pedig a D-vitamin hiánya az, amely döntően hozzájárul a tavaszi fáradtság megjelenéséhez. A vitamin legfontosabb szerepe ugyan a csontozat és a fogak felépítésében, valamint a vér kalcium- és foszforszintjének szabályozásában van, de van hormonhoz hasonló hatása is. A D-vitamin ajánlott napi dózisát 200 nemzetközi egység (NE) helyett a 2012-es hazai konszenzus 1500-2000 NE-re, azaz a korábbi közel tízszeresére emelte. A D-vitamin érdekessége, hogy szervezetünk is képes előállítani. Igaz, ehhez napsütés és fedetlen bőrfelület szükséges: így 10-15 perc alatt képződik annyi belőle, amennyi elég a szervezet optimális működéséhez. Mivel azonban a téli, tavasz eleji időjárásban ez szinte lehetetlen, március elejére a lakosság túlnyomó többsége D-vitamin hiányban szenved. A tavaszi fáradtság tehát döntő részben a C- és a D-vitamin hiánya miatt jelentkezik, ezért megfelelő táplálkozással a panaszok mérsékelhetők, vagy akár teljesen el is kerülhetők.