Vidék

Tegyünk félre most minden földi gondot

2015.05.15 - 09:40

Templombúcsúra gyűltek össze tegnap a Csedregi Görögkatolikus Egyházközség tagjai — áldozócsütörtök ünnepén parókusuk arra is emlékezett: negyed évszázada térhettek vissza őseik hitéhez.

Az Úr Jézus Krisztus Mennybemenetelére felszentelt templom búcsúünnepségén Albu Cristian megyéspüspöki helynök celebrált ünnepi szent liturgiát, a magyar ajkú görögkatolikus esperesi kerület kökényesdi, szárazberki, lázári, szatmárnémeti, sárközújlaki, túrterebesi és mikolai papjainak koncelebrálásával, s a vidékre jellemző ökuménia jegyében az ünnepségen részt vettek a környező települések református és katolikus papjai is. „Áldozócsütörtökkel, Krisztus urunk mennybemenetelével bezárul a húsvéti ünnepkör, de ez által Krisztus nem vált el sem tanítványaitól, az apostoloktól és tőlünk sem, hiszen mindig jelen van közöttünk és él a szívünkben, ebben a hit által megerősített várban. Békesség nektek, mondta Jézus tanítványainak — de a béke kétféle: van Isten végtelen békéje, melyet a Vele való kapcsolatban, az imádkozás során élünk meg, és van a köztünk, emberek között lévő béke, amelyről sokszor megfeledkezünk, háttérbe szorul, pedig természetes állapot kellene hogy legyen. Jézus miután megáldotta a tanítványokat, rájuk bízta az egész emberiséget és annak üdvösségét, hiszen búcsúzáskor azt mondta nekik: ne az eget nézzétek utánam kémlelve, hanem tanaimat hirdessétek, mert csak az tudja a kapcsolatot tartani Isten és ember között, akinek a szívében-lelkében szeretet van. Mire vagyunk mi emberek hivatva, ha nem arra, hogy a szeretetet továbbvigyük? Őrizzük meg az üdvözítő szeretetét, és legyen bátorságunk fölemelt szívvel várni Jézus eljövetelét” — hangzott a prédikációban.

Ez a szeretet vezette a zuhogó eső ellenére is — mely az ünnepi körmenetet is elmosta — a hívek lépteit tegnap a csodálatos virágdíszbe öltöztetett templomba; ez a szeretet vezette a zarándokokat — köztük a Szárazberekről érkezett ötven zarándokot — Csedregbe; ez a szeretet vezette a jelenleg Csengerújfaluban parókus Trella Tibor lépteit szülőfalujába, hogy az előesti liturgiát megtartsa. De ez a szeretet munkálkodott 1736-ban is, amikor megparancsolják a Csedregben élő ruténoknak, hogy térjenek át a katolikus vallásra — a nyakas ruténok azonban ellenálltak, mert nem akarták elveszíteni liturgikus szokásaikat és keleti rítusukat. Kitartásuknak köszönhetően végül nem kellett a latin rítusra áttérniük, csak a pápa főségét elismerniük — így megtarthatták saját keleti rítusukat és görögkatolikusok lettek. A görögkatolikussá lett ruténok birtokukba vették a Csedreg közepén álló régi kis fatemplomot, majd 1914-ben új, impozáns, téglatemplomot építettek helyette — egységes erővel alkottak maradandót, a szeretettől vezérelve. „S ez az égi szeretet segítette meg a környékbeli görögkatolikus híveket, hogy 25 évvel ezelőtt megadatott a lehetőség és az addig rájuk kényszerített ortodoxiából visszatérhettek szüleik, dédszüleik hitéhez, liturgikus szertartásához” — fogalmazott Szemák Miklós parókus.

 

 

Szabó Kinga Mária