A közel negyed évszázados hagyomány szellemében, különös „körmenettel” ünnepeltek Kökényesden nemcsak úrnapját, de a két egyház, a görög és a római katolikus találkozását is.

Úrnapja, áldozócsütörtök, az oltáriszentség ünnepe, melyen „Krisztus titokzatos testét” ünnepli az egyház, s az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget, az útvonal mentén négy oltárt állítanak fel, föléjük pedig virág- és lombsátrat emelnek, melyeket még nem is olyan rég mint szentelt növényeket, mágikus célokra használtak a földművelésben, állattartásban, sőt az ember- és állatgyógyításban is.

S mindezek mellett Kökényesden még egy különleges töltetet is kap úrnapja, ugyanis ezen az ünnepen találkozik a görög és a római katolikus egyház, a szeretet, a béke és az összetartozás jegyében: az ünnepi mise végén a katolikus hívek énekelve, harangzúgás közepette az Oltáriszentséggel elindultak a görögkatolikus templomhoz, melynek kapujában, az úrnapi virágsátor körül várták őket a görögkatolikusok, majd közösen indultak vissza a katolikus templomba, útközben egy-egy rövid szertartás erejéig megállva az oltároknál.

„Ma nemcsak úrnapját, Krisztus testének és vérének, az oltáriszentségnek ünnepét ünnepeljük, hanem a két egyház, a görög és a római katolikus egyház találkozását is, a béke, a szeretet és az összetartozás jegyében. Nem a világnak szóló dicsekvéssel, de megmutatjuk, hogy összetartozik a két vallás — hiszen mindent el tudunk végezi megértéssel és szeretettel. Egy nyelvet beszélünk, a magyart; egy községben élünk, Kökényesden; egy helyhez, Rómához és a Szentatyához tartozzunk” — fogalmazott Ft. Harangozó József főesperes, kökényesdi parókus ünnepi liturgiájában, melyet Szemák Miklós csedregi parókussal celebrált. „Az oltáriszentség maga Krisztus, aki — ha figyelünk rá — irányt mutat: hogyan lehet, hogyan kell keresztényi módon élnünk. Az áldozat, amit oltáriszentségként magunkhoz veszünk, biztosítja örök életünket, hiszen földi életünk után folytatjuk a túlvilági életet — de ott is Krisztussal. Az oltáriszentség összeköt bennünket Krisztussal, Szent Ágoston szavaival: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem — igen, Krisztus munkálkodik bennünk. És az oltáriszentség biztosítja feltámadásunkat is, viszont e szentségek fogadására fel kell készülnünk, s legfőképp meg kell bánnunk bűneinket” — mondta, majd a liturgia végén a hívekkel közösen kivonultak a templom elé, s a virág- és lombsátor alatt álló oltárnál várták a katolikus hívek menetét, akik zászlókkal és az oltáriszentséggel, énekelve érkeztek, Erős Sándor nyugalmazott túrterebesi plébános vezetésével.

A találkozást és a rövid szertartást (evangélium-éneklés és áldás) követően a két egyház hívei közösen, énekelve, a harangok zúgásának közepette elindultak a katolikus templom felé a virágszirmokkal, friss-illatos füvekkel borított úton, megállva a zöld ágakkal, virágokkal díszített úrnapi sátraknál szintén egy-egy rövid szertartás erejéig. Egyébként e közel ezer éves hagyomány, a körmenet útvonalán felállított négy oltár sajátossága arra vall, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik — úrnapja ebbe az időszakba esik. A „körmenet” végén a katolikus templomban közösen áldotta meg a híveket Ft. Harangozó József, Szemák Miklós és Erős Sándor, majd a görögkatolikusok énekelve visszaindultak saját templomukba — menet közben pedig mindkét egyház hívei virágokat szedtek az úrnapi sátrakról (ezeket a temetőbe vitték szeretteik sírjára), valamint ágakat, amiket ki-ki saját kertjének, udvarának végében szúrt földbe, hiszen hagyomány szerint az megvéd a villámcsapástól és a nagyidőtől — amely egyébként igencsak jellemző erre a napra.

Szabó Kinga Mária