Hagyományosan gyönyörű népviseletben pattantak szekérre vasárnap korán reggel az avasújvárosi néptáncos fiatalok és járták végig a település utcáit – népdalokkal, kurjongatásokkal ébresztve a helybélieket, nehogy lemaradjon valaki is a Hegyi Prédikációról. A különleges ébresztő hatékonynak bizonyult, hiszen délelőtt 11 órára igen sokan, több mint négyszázan gyűltek össze az Avasújvárosi Református Egyházközség szőlőhegyen álló hegyi házánál, hogy ott őseik lassan két és fél évszázados meghagyása szerint az ősz és a szüret végén,  a természet aranyló-rozsdálló ölelésében megköszönjék a szőlőtermést és mindazt, amivel a Fennvaló megáldotta őket — szép számban voltak jelen a legfőbb áldások, azaz a kisebb – nagyobb gyermekek is, mintegy biztosítékaként annak, hogy lesz majd, aki átveszi a stafétát és az avasi magyarság hagyománya nem kerül feledésbe ötven – száz év múlva sem.

Emeljük felfelé a tekintetünket, vegyük észre Isten áldását a saját életünkben, s tegyük, amit talán egész évben elfelejtettünk: adjunk hálát, mert Ő megáldotta a munkánkat — s amikor kételkedtünk vagy kétségbe estünk, hogy lesz-e a munkánknak látszata, eredménye, gyümölcse, megadta azt. Nem csak a mindennapi kenyeret, hanem bőségesen, hangsúlyozta Sziszik József kőszegremetei lelkipásztor, aki hálaadó, ünnepi igehirdetése alapjául Péter apostol második levele első részének verseit választotta. „Köd burkolja most az Avasi-medencét, behatárolja a látóhatárt, hullanak a levelek, ősz van — mondhatjuk azt: kár, hogy elmúlt a nyár, hogy jön a tél, de nézhetjük úgy is: mégsem szomorú évszak, a dolgos emberkéz munkája meglátszik, a gyümölcs, szőlő beérett, le van szüretelve. Bármelyik módon is nézzük, legyünk pesszimisták vagy optimisták, Isten ideadja nekünk azt, amire szükségünk van — és mindennapi kenyerünkért illene köszönetet mondani. Isten nem csak parancsokat osztogat, hanem mindig ajándékozó Isten, mi pedig megajándékozottak vagyunk. 2022 nem sok örömöt hozott, vethetjük ellen — igen, ez igaz, de nem a veszteséget, a nyomorúságot kell nézni, hanem hogy Isten jót akar, meg akar ajándékozni, s úgy adja a maga áldását, hogy nem kér érte semmit, legfennebb ajánl. És érdemes megnézni, amit Ő lehetőségként ajánl. ” – fogalmazott. Mint emlékeztetett, Péter apostol nem  a gyülekezeteknek címezi második levelét, hanem mindazoknak, akik olvassák azt. S miért kell figyelmi rá? Mert akkor és most is az emberi élet vészhelyzetben volt – van. A világnak oda kell kiáltani, és önmagunknak is: van kiút! Isten meg akarja fogni az ember kezét és vezetni akarja, az Ő részéről a segítség nem késik. „Tulajdonképpen semmink nincs, Isten mégis meggazdagított — az élet nem a miénk, egy időre nekünk adatott, de vissza fogják kérni és számon is fogják kérni … ne a bortól részegedjünk meg, hanem a szentlélektől: a lélektől vezetett ember hálát tud adni, nem feledkezik meg arról, hogy megajándékozott. 

„A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt. A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet. A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké.” A kegyesség az Istennel való szolgálat, az adott élettel, útmutatással, erővel, lehetőségekkel a jóra. Az istenfélő élet meg kellene látszódjon — de annyi minden miatt küzdünk, hogy erre már nem marad sem erő, sem idő, sem pénz. A hálaadás ideje  a számvetés ideje is. Mi az, amit elmulasztottam? Hogyan tovább? A hit önmagában, öncélúan nem jó dolog. „ Ragasszatok jó cselekedetet” - annyi jót szót mondhatnánk, de nem tesszük, mert úgy érezzük, a hitünk csak reánk és Istenre tartozik. Nem! Az én hitem azért van, hogy a másik ember meglássa, kérjen belőle. „Ragasszatok mértékletességet, tűrést” - tudom, hogy mennyi a számomra elég. Tudom, hogy ez a földi élet nem arra való, hogy földi dolgok után fussak. És fogadjak el mindent, azt is, ami nem tetszik, amit nem szerettem volna. Isten belénk fektet, bajlódik velünk — mint a szőlősgazda — , hogy a végén gyümölcsöt teremjünk. Ha csak zöld levelet termünk, Isten nem takarít be bennünket az Ő csűrjébe. Bárcsak meghallanánk a szavát és hálát tudnánk adni.” – fogalmazott.

„Itt mindig feltöltődöm lelkileg — talán nincs felettünk szép épített templomtető, de úgy érzem, közelebb vagyok Istenhez” – mondta a hegyi prédikáció évtizedek óta elmaradhatatlan résztvevője Pataki Csaba tanácselnök, felidézve, hogy az október végi hálaadáskor az évek során a résztvevők, az „avasújvárosi dolgos kezek”  álltak már havas esőben, szinte égető napsütésben, viharban, „most kicsit ködös az idő — talán lelkünkben is ilyen köd , borongósság van —, északon legsötétebbek a felhők . Azt kívánom, egy év múlva felszakadozott felhők alatt találkozzunk”

Az igehirdetést követően – amelyet a gyülekezet férfi kórusának szolgálata tett még szebbé – a két testvértelepülés, Petneháza és Kállósemjén polgármesterei „hozták a jókívánságokat” s adták át az egybegyűlteknek, üdvözlő gondolataikban kiemelve: ebben a zűrzavaros világban legfontosabb Isten — hiszen nincs Nélküle élet, sem semmi — és a közösség, amelyhez tartozunk. 

A Hegyi Prédikációt követően a gazdák vendégül látták ismerőseiket, rokonaikat, a szőlőházak egyikéből-másikából is vidám beszélgetés hallatszott; az egyházközség hegyi házának pincéje is megtelt atyafiakkal, akik a  termés minősége–mennyisége megvitatása mellett meg is kóstolták a bort, az újat is, meg a régit is. 

Szabó Kinga Mária