Nagykároly

Tegnap érkezett Nagykárolyba a Kulturális Karaván

2014.04.08 - 09:45

A Kulturális Karaván az alábbi nagykárolyi állomásokon várja az érdeklődőket az április 7–13. közötti időszakban. Tegnap, április 7-én, a Szatmár Megyei Múzeum szervezésében, a Károlyi-kastélyban vetítéssel egybekötött előadást hallgathattak meg az érdeklődők a szabad dákok életmódjáról, 11 órától kezdve. Ezt követően a Vasile Lucaciu Általános Iskolában, 13 órától Művészetek tavasza címmel könnyűzenei és népzenei összeállítás szerepelt a műsoron, aminek a szervezője a Szatmárnémeti Művészeti Iskola volt. A Városi Könyvtárban, 12 órától két tematikus előadás várta a látogatókat. Az egyik előadás a tradicionális román családokat mutatta be, míg a másik az Európai Uniót, a Megyei Könyvtár szervezésében. Ma a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában, 12 órától a Mesék a nyúlról és a rókáról című bábjátékot láthatják az érdeklődők, a Szent László Közösségi Házban. A keddi programokat a Himnusz című előadás zárja, 18 órától. Április 11-én, pénteken, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Központ szervezésében népi mesterségeket bemutató kiállítás várja a látogatókat, 11 órától, a Károlyi-kastélyban. Április 13-án, vasárnap, a nagykárolyi Szent András görögkatolikus templomban a Dinu Lipatti Filharmónia Consonantia kamarazenekara ad koncertet. Kezdési időpont: 12.30.