Minden évben ugyanúgy követi egymást tél és tavasz, mégis a természet ébredése, a hótakaró alól előbújó élénk színek úgy ragadják magukkal az embert, mint valami megismételhetetlen csoda. Tavaszlesre indultunk a meseszép Jád völgyébe.

„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

Márai Sándor

Tavaly áprilisban Szatmárnémetiben már hét ágra sütött a nap, ám alig 90 kilométerre, Kapnikbánya (Cavnic) környékén még összefüggő hófoltok borították a csúcsokat. Most is alig egy hét leforgása alatt érkezett meg hozzánk a tavasz, és azonnal virágba borultak a fák, így felbuzdulva a tavalyi év tapasztalatán tavaszlesre indultunk a meseszép Jád völgyébe. Utunkat Élesd (Aleşd) felé vettük, majd a Király-hágó szerpentines kanyarulatai után a szintén Királyhágó (Bucea) településnél tértünk le Biharfüred (Stâna de Vale) felé. Kísérőnk a Jád patak volt, amely a Bihar-hegységben ered, és Csarnóháza (Bulz) mellett ömlik a Sebes-Körösbe (Crişul Repede). A falu közelében található a Kessler-vízöntőbarlang (Peşteră cu apă). A barlangban több vízesés is található, de csupán pár száz méteren látogatható. Csarnóháza autentikus hangulatú, vidéki házai előtt a dús és tiszta vizű Jád patak csobog, míg a háttérben körülöleli őket a hatalmas sziklatömbökkel büszkélkedő hegyoldal. A következő település Munteni, majd Jádremete (Remeţi), látványossága pedig az a vízkitörés, amely a kasztvidékre jellemzően egy a föld alól, kicsi tó formájában előbújó patak. A zöldellő fűben megannyi tavaszi virág tör a fény felé: tavaszi kankalin, aranyveselke, csillagvirág, bogláros és berki szellőrózsa. A házak előtt kész tőzikeágyások, mint megannyi fehér gyöngy.

Egykoron vasút is működött a völgyben a Sebes-Körös völgye és Remete között. Eredetileg bauxitszállításra tervezték, de végül a kitermelt fa szállításában játszott szerepet. Ám miután 1954-ben a gyors tavaszi olvadás elmosta a síneket, többé nem építették újra ezt az útvonalat, és az erdei ösvényekre terelték a figyelmet, a forgalmat.

1973-ban völgyelzáró gátat létesítettek a Jád folyó völgyében. A gát nem látogatható, de megtekinthető, amint útját állja a majd' 9 kilométer hosszú Lesi-tónak (Lacul Leşu), amely kellemes kirándulóhelyé alakult, piknik- és horgászati lehetőségekkel. A gát évekkel ezelőtt történt meghibásodása folytán azonban már jócskán csökkent a duzzasztás, és a tó mérete is kisebb lett. A tavaszi napsütésben csodálatos látványt nyújt zöldes tükröződésével. Egészen a gátig elfogadható aszfaltos út vezet. A tó körül kanyargós párkány fut, ahol fokozott figyelem szükséges nemcsak a szembe jövő forgalom, de az útszéli fák miatt is. Tavaly erős szél és tornádó pusztított a környéken. Kegyetlen pusztítását a mai napig is látni lehet. A domboldalban ledöntött, kicsavart fák törzsei, mintha csak egy jelre várnának, megindulni a tó felé, és magukkal sodorni mindent. Miközben elég vadregényes a táj, olybá tűnnek a hegycsúcsok, mintha őszülő halántékú hatalmas óriások néznének le a porszemnyi emberekre.

Felfelé haladva a hágón elhagyjuk a tavat, és az aszfaltos út is véget ér. A lombhullató fákat felváltják a fenyvesek, és a mészköves vidéket is felváltja a dacitos sziklás vonulat. A patak kiszélesedik, és megannyi halfajnak ad otthont. A különlegességek közül említésre méltó a sebes pisztráng, pénzes pér, botos kölönte vagy a folyami rák. A patak partján egész más élővilágot találunk: sárga tyúktaréjt, hóvirágot, ikrás fogasírt, mocsári gólyahírt, míg a különböző mohafajták méteres magasságokban nyújtózkodnak a faágakon. Az avarban és füves területeken találkozhatunk pettyes gőtével, sárgahasú unkával és foltos szalamandrával is.

Elhagyva a rusztikus házat, a híd felé már gyalogosan érdemes haladni. Alig 250 méter múlva megcsodálhatjuk a vidék monumentális lucfenyőjét a maga több mint 40 méter magasságával, 4 méteres törzsbőségével és legalább 120 életévével.

A bőséges esőzések után a sok csurgó minivízesésnek tűnik. A környező erdőkben honos a vadmacska, a farkas és a barna medve is. A hídon áthaladva egy kellemes pihenő fogad. Bár az információs táblák felhívják a figyelmet a megfelelő viselkedésre, több helyen is tábortűz nyomaira bukkantunk. Az ösvény szépen emelkedik, de nem okoz semmilyen nehézséget, könnyű sétának felel meg festői környezetben. Majd elhagyva a patakot, az út mentén tárul elénk a Jád patak vízesése, a Jadolina (Cascada Iadolina). A vízesés körülbelül 30–40 méter magas sziklák között, hangos robajjal zúdul alá, majd tejfehér habjai elágaznak és két-három tölcséren zubogva olvadnak össze ismét. A vízesést kilátóról tekinthetjük meg közvetlen közelről, pontosan szemből. Évente több ezren látogatják, bár a legtöbb turista a Csodaforrásra kíváncsi, mely nem más, mint a Jád patak forrása Biharfüreden. A völgy vízesések köre, Jadolina – Fátyol, avagy Lája és Szerenád, de több kisebb vízzuhatag is kísértésbe csalja a kíváncsiskodókat. A kör egészében 26 kilométer hosszú, melynek végigjárására első alkalommal sajnos nem volt lehetőségünk, így a völgy felfedezése egy következő alkalomra vár. Lehet, hogy a nyár mézes fényű ragyogásában, lehet, hogy az ősz káprázatos színvarázsában, de biztosan visszatérünk, hogy ezt a meseszép vidéket is bebarangoljuk.

Szöveg: Habarics Ilona

Fotók: Habarics Zsolt