Vidék

„Tavaszi szél” fújdogál Avasújvárosban

2019.02.22 - 14:13

Rendhagyó farsangi táncházzal űzik minél messzebbre a telet az Avas kapujában szombaton — a Koccintós Táncegyüttes nőtagjai fánksütő, férfi tagjai bortöltögető tudományukat is bemutatják.

Napok óta ismét nagy a készülődés Avasújvárosban, ahol szombaton farsangi táncházzal készülnek minél messzebbre űzni a telet — ám a mostani alkalom meglepetésekben is bővelkedik majd, ugyanis a szeptember óta működő, Avasújvárosi Ifjúsági Táncegyüttes előadása nyitja majd meg a rendezvényt 18 órától a kultúrházban, sőt, 20 órától újrázik is. „Bő fél éve, szeptemberben érkeztem Avasújvárosba, azóta tanítom a néptáncot és a népdalt a fiataloknak, s úgy éreztem, most már igazán itt az ideje, hogy szorgalmasan elsajátított tudásukat bemutassák az egész közösségnek” — magyarázza Pataki Brigitta, aki a Petőfi Program ösztöndíjasaként érkezett az Avasba tanítani, s aki nem mellesleg a táncházak ötletgazdája is. Mint mondja, a „Tavaszi szél” koreográfiában a mezőségi táncok kerülnek előtérbe, s elfogultság nélkül állítja: a fiatalok mozgásában hatalmas a változás. „Nagyon ügyesek, nagyon szorgalmasak, és most már úgy táncolnak, mintha nem csak hónapok, hanem hosszú évek óta tanulnák. Ez elmondhatatlan öröm és sikerélmény nemcsak nekik, de nekünk, oktatóknak is (szerk. megj.: partnerével, a szintén oktató Laczó Mártonnal tanítja a lépéseket, figurákat), ezért érdemes itt lenni, s az ösztöndíj lejártát követően érdemes lesz visszajárni Avasújvárosba. Tudom: visszajárók leszünk.”

A fiatalok bemutatkozása után a legkisebbeké lesz a főszerep, akiket gyermektáncházzal, széki és kalotaszegi lépések ismertetésével és daltanulással várnak a farsangi mulatságba — no meg gyermekjátékokkal, amelyekben az alkalomhoz illően nagyon sok télűzős motívum lesz beépítve. Az est további részében „szabad a tánc”, azaz kezdődik a hagyományos táncház, tanítással és a szokás szerinti nótázással fűszerezve — annál is inkább, mivel a mostani mulatságon az Avasújvárosba szintén hazajáró Heit Lóránd és zenekara húzza majd a talpalávalót, előzetes számítások szerint úgy kivilágos-kivirradtig.

A szintén avasújvárosi felnőttekből álló Koccintós Táncegyüttes női tagjai farsangi fánkkal kedveskednek a táncházba érkezőknek, a jó hangulatról pedig az újvárosi szőlősgazdák finom borai gondoskodnak majd. A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt a néptáncos télűzésre, természetesen nem csak Avasújvárosból.

 

 

Szabó Kinga Mária