Vidék

Tasnádon találkoztak a gazdák

Hasznos információkat tudhattak meg kedden a Tasnád környéki gazdálkodók (Fotók: Partiumi Falugazdász Hálózat)
2023.03.08 - 15:23
A Partiumi Falugazdász Hálózat a Tasnádi Református Egyházközség gyülekezeti termében tartott gazdatalálkozót kedden délután, ahová a helyiek mellett a környékbeli településekről is érkeztek érdeklődők.

Tasnádszarvad, Érszakácsi, Érmindszent, Gencs, Magyarcsaholy, illetve Tasnád gazdálkodói kaphattak hasznos információkat a következő évek pályázati kiírásait illetően. Az RMDSZ képviseltében Balogh Sándor erdészeti szakember tartott előadást az erdősítéssel kapcsolatos támogatások kapcsán, Tóga István és Tóga Judit vidékfejlesztési szakemberek pedig a helyi akciócsoportoknál elérhető lehetőségekről beszéltek. Fekete Gabriella pályázati szakértő ismertette a gazdák számára elérhető, új pályázati kiírásokat.
Ez a rendezvény is része volt az RMDSZ kormányzati konzultációs sorozatának, amelyben erdélyi magyarok véleményét kérik ki az eddig elért eredményekről.
A következő két találkozóra március 9-én, csütörtökön kerül sor 16:30-tól Szatmárudvariban, illetve 17:00-től Sárközújlakon.

Hírszerkesztő

hirek/2023/marcius/gazda-tasnad2.jpg