Összeállításunk a kisváros látnivalóinak történelmi-kulturális hátterét idézi a Szatmár Megyei Múzeum kiadványaiból szemezgetve.

Az évszázadok folyamán a település lakosai folyamatosan törekedtek életkörülményeik javítására és lakókörnyezetük szépítésére. Tasnádot már a középkor folyamán mezővárosként említették a források, majd az újkor folyamán városi rangra emelkedett. Mindezen körülmények kihatottak a település lakosságára, ami folyamatos növekedés eredményeként 1910-re elérte az 5030 főt. A lakosság legfőbb foglalkozása a mezőgazdaság, ezen belül is a szőlőtermesztés volt. Itt a lakosság egy jelentős része foglalkozott kézművességgel is, elsősorban fazekassággal. Emellett működtek tímár-, csizmadia-, kádár- és kovácsműhelyek is. Télen az asszonyok legfőbb foglalkozása a textilkészítés, vagyis a szövés volt. E népi mesterségeknek és életmódnak állít emléket a Tájház és Múzeum: az Alföld és a Bükk érintkezésének vidékére jellemző parasztház pitvarból, egy első vagy tisztaszobából és egy lakószobából áll. Ezeket a helyiségeket követi a kamra és a nyári konyha. Az 1903-ban épített ház Krasznaszentmiklósról származik, onnan költöztették át Tasnádra. Az első helyiségben egy hagyományos szobabelső található, az itt megtekinthető tárgyak többségét helyi kézművesek készítették.

Tasnád a középkor során az Erdélyi Püspökség Meszesen túli területeinek központja volt. Kiemelkedő fejlődés jellemezte úgy gazdaság, mint népesség szempontjából. Az 1476-ban már álló templom is ezt a státuszt tükrözi. A nyújtott szentély bordás keresztboltozata máig fennmaradt, ugyanúgy, mint csúcsíves ablakainak mérműves díszítése. A megmaradt falazat építőelemei arra utalnak, hogy eredetileg a templom hajója is boltozva volt. 
A 16. században a templomot átvette a református egyház. 1660-ban a törökök felégették, a templomba menekült lakosokat leöldösték. 1691-ben tűz rongálta meg a templomot, a károkat csak az 1770-es évek után javították ki, ekkor kapott a hajó deszkamennyezetet. Késő barokk tornyát 1814–1822 között építették a nyugati homlokzat elé.

1456-ban a település mezővárosi (oppidum) rangot nyert el, amely vásártartási joggal is járt. A XVI. század közepe táján Tasnád és a körülötte kialakult uradalom az Erdélyi Fejedelemség részévé vált. A városbeli oktatásnak is nagy hagyományai vannak: itt működött Közép-Szolnok vármegye legkorábbi iskolája, amelyet a reformáció után hoztak létre. A 19. század során a többi, a római és görögkatolikus, valamint az izraelita felekezet is létrehozta a maga iskoláit. A 18. században a Tasnádra betelepült svábok mellé zsidó családok is érkeztek. Mindkét közösség jelentős szerepet játszott a város gazdasági életében, leginkább a kézműiparban és a kereskedelemben.

A 20. század elején a városban 4 egyházközség működött: ortodox, római katolikus, református és zsidó. A református templom — műemlék — 1476-ban, késő gótikus stílusban épült, Mátyás király rokona, Vingárdi Geréb László püspöksége idején. Az ortodox templom 1893-ban épült, egy korábbi fatemplom helyén. A római katolikus templom 1905-ben épült.

A századelőn az egyházi intézmények mellett még működött a városban egy bank (Vulturul), állami iskola, kórház, könyvtár, bíróság, börtön, gyógyszertár, hotel (Royal), kaszinó (aminek épületében jelenleg a kultúrház működik), közfürdő, posta, étterem és több kocsma is. Ugyancsak a város központjában található a többszöri átépítésen átesett Cserey–Fischer-féle kastély, ami 1771-ben épült; jelenleg a Városi Múzeum működik benne, négy kiállítóteremből áll, két részlegre osztva: régészet és helytörténet, valamint néprajz. Az 1995-ben átszervezett múzeum a Tasnád környéki anyagi és szellemi kultúra sajátos elemeit mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a mesterségeket bemutató műhelyekre.

A 20. század első felében a hosszabb utazásokhoz a vasutat vették igénybe, ugyanis a város a Nagykároly–Zilah vasútvonal révén mind áru-, mind személyszállításra alkalmas vasúti összeköttetéssel is rendelkezett. Az állomás a város északi részén terült el. Ebben az időszakban piactérként a polgármesteri hivatal előtt lévő teret használták. Itt zajlottak a legfontosabb események, a rendszeres piacok, városi összejövetelek, ünnepségek, amik a város életét élénkítették.
Tasnád járási központ maradt a Romániával való egyesülés után is. A két világháború közötti időszakot lassúbb, de kiegyensúlyozott fejlődés jellemezte. A törést az 1939–1945 közötti világégés hozta, amikor Tasnádot Észak-Erdéllyel együtt ismét Magyarországhoz csatolták. 1944-ben a mintegy 800 fős zsidó közösséget a szatmárnémeti gettóba internálták, majd koncentrációs táborokba szállították. Mindössze egy év múlva a tasnádi sváb lakosságra is sor került, őket a Szovjetunió munkatáboraiba deportálták… Az 1968-as közigazgatási reform során a várost Szatmár megyéhez csatolták. 1978-ban a város területén jelentős hozamú termálvízforrást fedeztek fel. Szinte azonnal egy termálfürdőt hoztak létre, amely mára már Szatmár megye első számú turisztikai célpontjává nőtte ki magát.

Tasnád több nemzetközileg is elismert tudós és művész szülőhelye is egyben, akik közül megemlítjük Bíró Lajos (1856–1931) biológust és néprajzkutatót, Nóti Károly (1892–1954) színműírót, Keresztesi Sámuel (1893–1994) szobrászt, Petkes József (1928–2016) néprajzkutatót és festőművészt, akinek állandó kiállítása megtekinthető a református gyülekezeti teremben. Ezen emberek emlékét a város lakossága által emeltetett szobrok és emléktáblák őrzik.

Összeállította: 
Márk-Nagy Ágota és Fetykó Erika (Szatmári Kulturális Turisztikai Iroda, Megyei Múzeum)