Vidék

Tasnádi honismereti túrára hív az EKE

2019.04.05 - 12:15

A nagy sikerre való tekintettel április 13-ra újabb honismereti kerékpártúrát szervez a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület, s ezúttal Tasnád környékét választotta célpontul. A túra megközelítőleg 53 km hosszú lesz könnyű, közepesen nehéz terepen, a résztvevők száma pedig szervezési okok miatt limitált, éppen ezért akik komolyan fontolgatják a részvételt, április 10-ig jelentkezzenek Lozer Beátánál, a 0751.383.556-os telefonszámon.

A túra során a kerékpározók meglátogatják a tasnádi református templomot, amely 1556-tól szolgálja a gyülekezetet, és számos átépítésen, felújításon esett át az idők folyamán. Ezután Kölcsey Ferenc szülőfalujába indulnak a túrázók, ahol megtekinthetik a Himnusz szerzőjének emlékházát.

Ezt követően Tasnádszántó lesz az úti cél, ahol a helyi magyarság történetébe kaphatnak bepillantást a falu templomainak bemutatása során. Itt a szervezők elképzelése szerint egy rövidke pihenőt is tart a csapat, hogy az elemózsiát elfogyasztva, új erőre kapva haladhasson tovább a következő cél irányába, Ady Endre szülőfalujába. Érmindszenten a falumúzeumként működő szülőházat, illetve a család kúriáját csodálhatják meg túrán résztvevők. Az érmindszenti kitérő után Tasnád felé veszi útját a csoport, s egészen a túra kiindulási pontjáig halad majd.

Ami az útvonaltervet illeti, az esemény napján 7.45 órakor a tasnádi római katolikus székesegyház előtt gyülekeznek, majd 9 órakor a tasnádi Lidl parkolójából indul a körút. Innen a református templomhoz, majd Sződemeterre indulnak a túrázók, követve a fentiekben előrevetített útvonalat. A kiindulópontra való visszaérkezés 17 órára becsülhető.

A szervezők a következő felszerelést javasolják a túrázóknak: megfelelő műszaki állapotban lévő bicikli, láthatósági mellény, bukósisak, víz és elemózsia.