Belföld

Tartsd a szemed a lakásodon!

2013.05.15 - 08:59

„Tartsd a szemed a lakásodon!” — ez a címe a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség most indított kampányának. A júliusig tartó akció célja, hogy csökkentsék a betörések számát.

 

A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség munkatársai a „Tartsd a szemed a lakásodon!” elnevezésű kampánnyal szeretnék felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a nyári hónapok alatt se feledkezzenek meg lakásaik biztonságáról gondoskodni. Romániában az idei év első 4 hónapjában 12 548 betörés volt, mely 6 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában, amikor országos viszonylatban 11 808 betörést regisztráltak. A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy az elmúlt esztendő első négy hónapja alatt 200 betörés volt Szatmár megyében, míg az idei év hasonló időszakában 213, mely a bűncselekmények számának enyhe növekedését jelzi, ezért is fontos a megelőzésre hangsúlyt fektetni, mondta Vlad Florentin, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség főfelügyelő-helyettese a tegnap tartott sajtótájékoztatón. A májustól júliusig tartó kampány során a rendőrség célja, hogy a lakosság figyelmét felhívják a rájuk leselkedő veszélyekre. Hrihorişan Felicia, a rendőrség szociológusa elmondta, a nyári kampány során a bűnmegelőzési rendőrségi osztály munkatársai a megye városaiban 5000 levelet, illetve több mint ezer szórólapot fognak kézbesíteni, melyben a lakosságot arra kérik, védjék jobban értéktárgyaikat. A rendőrség statisztikájából kiderül, hogy a legveszélyeztetettebbek a Szatmárnémetiben és az Avas vidékén élő személyek.

Fejlett módszerek

Dinu Urâte, a bűnügyi osztály vezetője elmondta, megyénkben a betörők leggyakrabban a termopan ajtók és ablakok felfeszítése által hatolnak be a többnyire üresen álló ingatlanokba, kesztyűt és álarcot viselve. „A nyári időszakban közkedvelt módszer még a lakások ablakain való bemászás: a lakosság nincs tisztában azzal, hogy milyen könnyű prédát jelent a nyitva hagyott ablak, amikor senki nem tartózkodik otthon. Itt elsősorban a földszinten és első emeleti lakásokban élők kellene hogy figyelmesebbek legyenek. Az év szinte bármelyik részében gyakori, hogy nyitva hagyják a lakások, házak ajtaját — falvakon ez gyakoribb —, és a tolvajok az ajtón benyitva elviszik azt az értéktárgyat, mely legelőször a kezük ügyébe kerül” — fogalmazott Urâte, aki azt is elmondta, az idei év első négy hónapja során 12 személyt állítottak elő betörés vádjával. Őket 38 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, és az általuk okozott kár meghaladja a 100 ezer lejt, egyenként 5 éves szabadságvesztési ítéletre számíthatnak. Érdekes adat, hogy a 38 betörésből 24 az Avas vidékén történt, ahol a házak többnyire üresen állnak. Szatmárnémetiben a legtöbb betörés a lakónegyedekben történik, derül ki a hatóság tájékoztatásából, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy a tolvajok a készpénzt, illetve a kisméretű, értékes tárgyakat, ékszereket keresik előszeretettel, már nem divat a „zsákos” rablás, fogalmaztak a szakemberek. A rendőrség statisztikai adataiból ugyanakkor az is kiderül, hogy 2012-ben a betörések 21 százaléka március és augusztus között történt, és ezek egynegyede a lakosság figyelmetlensége miatt következett be. Vlad Florentin a sajtótájékoztató végén azt ajánlotta, hogy a lakások és házak biztonsága érdekében a tulajdonosok szereljenek fel megfigyelőrendszert, de a legbiztosabb, ha házőrző kutyát szereznek be.