Sport

Tartja a lépést a VSK

2015.12.07 - 09:00

Egy parádés kezdés után a szurkolók idegeivel játszott a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata a CS Universitatea Craiova elleni meccsen.

Az A-osztály B-csoportjának 12. fordulójában rendezett mérkőzést rangadónak is nevezhettük, hisz a vendégek a tabella harmadik helyén tanyáztak 25 ponttal, míg a mieink a második helyen álltak 27 ponttal. A CSU kezdte jobban a mérkőzést, de a VSK percek alatt ledolgozta a kétgólos hátrányt, 5–3-ról pedig már 10–7-re vezettek az első félidő felénél. A craiovai játékosok nem tudtak mit kezdeni a VSK támadóival, akik szinte minden helyzetet értékesítettek. Nem úgy a vendégek, de ehhez kellettek Lucian Cioroiu bravúros védései is, aki az első félidőben kitűnő teljesítményt nyújtott, a vendégek nehezen tudták bevenni a kapuját. A szatmári hálóőrnek is köszönhetően a VSK ötgólos előnnyel ment pihenni, hisz a szünetben 18–13-ra vezettek a hazaiak. A második félidő ugyanúgy folytatódott, ahogyan az első játékrész véget ért: kidolgozott szatmári támadások, gyors gólok, pontatlan craiovai védelem, remek Cioroiu-védések. Egy adott pillanatban már 11 volt a különbség a két csapat között, majd valami megszakadt a VSK játékában. Az is lehet, hogy a szatmáriak túlságosan elbízták magukat az első 40 percben nyújtott teljesítmény miatt, vagy a CSU játékosai tértek magukhoz, talán mindkettő, de tény, hogy a vendégek sorra szórták a gólokat, a mieink pedig rendre hagyták ki a helyzeteket, sőt még hetesből sem találtak be az ellenfél kapujába. A VSK játékosait az időkérések sem rázták fel, s a 11 gólos előny 10 perc alatt elúszott, a második félidő 26. percében pedig már a CSU vezetett 33–32-re. A Both Katalin Sportteremben helyet foglaló nézők nem hittek a szemüknek, s minden egyes elhibázott szatmári helyzetnél a fejüket fogták, s nem értették, hogyan lehet pár perc leforgása alatt 11 gólos előnyből hátrányba kerülni. A kézilabda azonban ilyen, s éppen ezért történhetett meg, hogy a VSK végül erőre kapott, ami egyben a győzelmet is jelentette Nicolae Istrate fiai számára. A szatmári srácok 38–36-ra verték a CSU csapatát, ami azt jelenti, hogy továbbra is a második helyen tanyáznak, de ugyanannyi ponttal, mint az éllovas Fogarasi HCM, melynek szintén 30 pontja van. A VSK játékosai közül Ion Mureşan volt a legeredményesebb 11 góllal, Adrian Lupşe 9 alkalommal talált be az ellenfél kapujába, Klaus Ungar, Vlad Rogoz és Paul Pop egyenként 4 gólt dobott, Mircea Alisie 3, Ioan Morar 1, Florin Mateş pedig 2 gólt lőtt vasárnap. A vendégeknél Tudor Andrei 13-szor vette be a VSK kapuját, így a vendégek közül ő dobta a legtöbb gólt.

Botos István