Vidék

Tartalmas programok a dobrai iskolában

2013.04.09 - 09:41

A Dobrai Általános Iskolában is megszervezték az elmúlt héten a „Tudj meg többet, legyél jobb!” programot. A pedagógusok igyekeztek érdekes programokat összeállítani a diákoknak, ovisoknak.

 

A Dobrai Általános Iskolában is megszervezték az elmúlt héten a „Tudj meg többet, legyél jobb!” programot. Az előkészítő és I–IV. osztályos diákok megismerkedhettek a húsvéti szokásokkal, majd a természetvédelemre — szelektív hulladék-, illetve pillepalackgyűjtés által — fektették a hangsúlyt, de a környezet megismerése is fontosnak bizonyult, ezért a Kraszna folyóhoz látogattak, ahol madarakat számláltak, és növényeket gyűjtöttek. A hét során origami és táncversenyt is szerveztek, ugyanakkor a hagyományos mesterségekkel — kosárfonás, seprűkészítés, agyagozás — is megismerkedhettek. Az Ép testben ép lélek mottó alatt mind az óvodások, mind az iskolások egészséges ételeket készítettek pedagógusaik irányításával. A hét során a Szatmárnémeti SK párbajtőrvívó edzője, Nagy Lehel és néhány tanítványa vívni tanította a dobrai iskolásokat, akik nagy érdeklődéssel követték a vívóbemutatót. Az Aranykapu Egyesület tagjai is ellátogattak Dobrára, ahol kézműves tevékenységet folytattak. Pénteken sportnapot szerveztek, ám a kedvezőtlen időjárás miatt nem lehetett a szabadban sportolni, a kultúrotthonba költöztek be, ahol szórakoztató sportfeladatokat hajtottak végre az V-VIII. osztályos diákok. Szintén a nagyok számára szervezték meg a Magyar Költészet Napját, melyet szavalóversennyel kötöttek össze, ugyanakkor Ki mit tud versenyt is szerveztek a nagyoknak. Az ovisok is aktív részesei voltak az Iskola másként programsorozatnak, ők megtisztították az óvoda környékét, gyümölcssalátát készítettek, kézműves tevékenységen vettek részt.

 

Nyílt nap

Április 5-én szervezték meg a nyílt napot a következő évi előkészítő osztályos gyerekek számára. Az iskolai program előtt a jelenlegi előkészítő osztályosok az óvodába látogattak, ahol közösen reggeliztek az ovisokkal, majd 10 órától elkezdődött az iskolai tevékenység a jelenlegi és jövő évi előkészítő osztályosok számára, számolt be a tanintézmény igazgatója, Suhó Zoltán. A leendő előkészítősöket szüleik is elkísérték a nyílt napra, így a szülők is betekintést nyerhettek az előkészítő osztály rejtelmeibe. A nyílt napon minden előkészítős mellé egy ovis ült és közösen keresgették a hívóképekhez tartozó szókártyákat, betűzgették és szótagolták a szókártyákon lévő kifejezéseket. A szülők megismerkedhettek az előkészítő osztály tantervével, órarendjével, munkaeszközeivel. Az iskolai tevékenység végeztével a gyerekek együtt átmentek az óvodába, ahol elfogyasztották az ovisok által készített gyümölcssalátát. Az előkészítősök már eddig is nagyon jól ismerték az ovisokat, mivel sok közös programon vesznek részt együtt. Suhó Zoltántól azt is megtudtuk, hogy elkezdődött a beiratkozás az előkészítő osztályba, a szükséges iratok kitöltésével kapcsolatos tudnivalókról rendszeresen tájékoztatják a szülőket. A beiratkozásért felelős iskolai bizottság folyamatosan várja a szülőket április 19-ig, illetve 22-ig.