Sport

Tarolt Gyenes Mani az enduro-nyitányon

2017.04.04 - 15:26

Erős mezőnyben dominált a szatmárnémeti motorkerékpáros Gyenes „Mani” Emánuel, az Arad megyei Borossebesen rendezett magyar-román közös rendezésű enduro-bajnokság idei első futamán.

Az elmúlt évek legjobb romániai enduro bajnoki futamát rendezték meg az elmúlt hétvégén az Arad megyei Borossebesen, ahol 153 motoros állt rajthoz a román-magyar közös rendezésű pontvadászat idénynyitó versenyén.

A nagyszámú résztvevő és a kiváló szereplés egyik „oka” a szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emánuel, a szakág egyik legismertebb európai versenyzője. A Román Motoros Szövetség (FRM) ugyanis idén felkérte az Autonet Motorcycle Team pilótáját, segítsen a szervezésben, illetve legyen kapcsolattartó személy a magyarországi versenyzők és a román föderáció között. A FRM egyébként azért apellált Manihoz, ugyanis a szatmári versenyző tavaly megorrolt a szövetségre a gyenge szervezés miatt. Így nem is ment végig a bajnoki idényen. Most úgy tűnik, hogy megbékéltek a felek, és ennek eredményeként sikerült megszervezni a legjobb romániai enduro-versenyt.

„Az idő is velünk tartott, így remek hétvégén vagyunk túl — mondta lapunknak Mani. Szervezésileg is sikerült kiküszöbölni a tavalyi hibákat, a résztvevők pedig nagyon jól érezték magukat. Magyarországról, Szlovákiából és Macedóniából is jöttek pilóták” — tette hozzá a román és magyar bajnok pilóta, aki az erős mezőnyben is remekelt, és megnyerte mind a kilenc gyorsasági szakaszt a két nap alatt. „53 kilométer hosszú volt egy kör. Nagyon jó pályát jelöltek ki a szervezők, ez tetszett. Gyors, tempós, erdős terepen haladtunk, ami az én ízlésemnek megfelel. Minden összejött nekem ezen a hétvégén, hiszen nem voltak műszaki gondjaim sem, én sem hibáztam és nagyon jól éreztem magam. Tavaly is futamgyőzelemmel kezdődött az idényem, remélem a tavalyihoz hasonló folytatása lesz” — tette hozzá Mani.

Szatmárról több pilóta is részt vett ezen a versenyen: például az A–kategóriában Szilveszter Márton a 7., a B–kategóriában pedig Mani szerelője, Oláh László a 10. helyen zárt. Gyenes mögött a második lett honfitársa, Andrei Botoacă, a dobogó harmadik fokára pedig a szlovák Bohuslav Radek állhatott fel. Az enduro-bajnokság öt fordulójából hármat rendeznek még Magyarországon, az egyik futam pedig Szlovákiában fog zajlani.

A Dakar-menő Gyenes Maninak egyébként nincs sok ideje a pihenője, ugyanis szombaton a nyugat-magyarországi Ácson folytatódik a magyar endurocross-bajnokság. A szatmári pilóta a harmadik helyről vág majd nekik ennek a versenynek.