Belföld

Tăriceanu kemény vádakkal illeti az igazságszolgáltatást

2015.05.27 - 16:04

A legfelső bíróság elnökének és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének lemondatását vagy leváltását kérte Klaus Iohannis államfőtől Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, visszaéléssel vádolva az igazságszolgáltatás két csúcsvezetőjét.

A szenátusi elnök arra hivatkozott, hogy múlt héten a bukaresti táblabíróság jogerősen felmentett egy olyan nőt, akit tavaly nyáron a DNA által mozgósított kommandósok vettek őrizetbe, majd fél évig előzetes letartóztatásban ült ártatlanul, Livia Stanciunak, a legfelső bíróság elnökének feljelentése alapján. Stanciu azt állította, hogy a vádlott, Mariana Rarinca zsarolta őt.

A Luju.ro portál úgy tudja, hogy Rarinca, a legfelső bírósági elnök korábban elhunyt férjének volt titkárnője, egy állítólagos tartozást akart behajtani Livia Stanciun. A vád szerint azonban azzal fenyegetőzött, hogy kompromittáló tényeket tár a nyilvánosság elé a Stanciu családról.

A vádlottat első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti törvényszék zsarolásért a DNA vádirata alapján. A múlt csütörtökön kihirdetett jogerős felmentő ítéletet még nem indokolta meg a táblabíróság.

Az esetet kommentálva Tăriceanu azt írta az államfőhöz címzett nyílt levelében, hogy a Laura Codruţa Kövesi főügyész által vezetett DNA hatalmával visszaélve hat hónapra előzetes letartóztatásba küldött egy utóbb ártatlannal bizonyult - politikai kapcsolatokkal sem rendelkező - egyszerű polgárt a bírósági elnök rágalmazó feljelentése alapján. A szenátusi elnök szerint egyértelmű, hogy Kövesi és Stanciu méltatlanok arra, hogy a DNA-t, illetve a legfelső bíróságot vezessék.

Tăriceanu felkérte az államfőt: támogassa a büntető törvénykönyv és eljárásjog módosítását oly módon, hogy megelőzzék a hasonló visszaéléseket.

Romániában a szociáldemokrata kormányoldal törvényhozói olyan módosításokat javasoltak, amelyek megnehezítenék a gyanúsítottak előzetes letartóztatását és enyhítenének a tisztségviselők összeférhetetlenségi szabályain. A jobbközép ellenzék, Klaus Iohannis államfő és Románia legfontosabb nyugati szövetségesei ellenzik viszont ezeket a kezdeményezéseket, amelyekben a korrupció elleni harc megfékezésének szándékát látják.