Szatmárnémeti

Tanévbúcsúztató örömzene a Hám János líceumban

Örömzenével búcsúztak a Hám János diákjai a 2020/2021-es tanévtől csütörtökön (Fotók: Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum)
2021.06.26 - 11:02
A hőség ellenére is jó hangulatú örömzenével köszöntek el a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai és óvodásai ettől a különös tanévtől. Bemutatkozott az iskola új zenekara is.

A zenei rendezvény, melyen csak az iskola diákjai vehettek részt, a nagy meleg miatt csütörtök reggel került megrendezésre a Hám János óvoda udvarán. A diákok felkészülten érkeztek, vízzel, sapkával, és az árnyékban védekeztek a meleg ellen.

„A zene életünk meghatározó része, hiszen örömöt, bánatot fejezünk ki vele, ezért nagyon fontos, hogy mit hallgatunk, hogyan szórakozunk, mivel töltjük az időnket. Ezeket az igényeket és a diákok zenei ízlését szerette volna kicsit formálni zenetanárnőnk, és természetesen, hogy végre közösen is jól érezzük magunkat, született az ötlet, hogy kicsi és nagy, együtt a diákok és az iskola közössége örömzenéljenek” — számolt be Ádámkó István iskolaigazgató.

A programban több műfaj, régi és új sláger csendült fel, amely egy előkészítője a már nagyon várt „A zene összeköt” Hám Zenei Versenysorozatnak, ami reményeik szerint szeptemberben kerül megrendezésre. Az örömzene-délelőttön bemutatkozott a Hám János líceum új zenekara, a Silencebreakers, azaz a Csendtörők együttes, amelynek elhangzott az első saját dala is — melynek szövegét Balázs Dániel írta —, és amely humorral és örömmel irányította a rendkívüli muzsikálást. 


Silencebreakers-tagok: 
Balázs Dániel – basszusgitár, gitár, ének; Erdős Henrietta – ének, gitár; Hadházi Éva – elektroakusztikus gitár, ének; Kengye Csongor – dobok; Kocsis Erik – zongora, gitár; Megyesi Máté – ének; Orosz Johanna – ének; Simon Benjámin – szólógitár, ének; Varga-Pugner Tamara – ének, ukulele.