A miniszterrel való egyeztetés tett is követte, úgy módosította a szatmárnémeti tanács a város költségvetését, hogy költhessen a vasúti klinika felújítására.
Húsvét előtt találkozott Kereskényi Gábor polgármester Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterrel, ezen a megbeszélésen került szóba a szatmárnémeti, Vasile Lucaciu sugárút 1. szám alatti épület ügye.
Az épület ma kettős rendeltetésű, a földszinten a vasúti klinika működik, az emeleten a közlekedésügyi irányultságú Ion I. C. Brătianu Technológiai Líceum.
Akár földszintről, akár emeletről van szó, az épület siralmas állapotban van, évek óta nem fordít erre a tulajdonos, a román vasúttársaság sem gondot, sem pénzt.
Az évszázados épület sorsát illetően közös együttműködés körvonalazódik, a felek abban maradtak, hogy a város az emeleti részt teszi rendbe, a minisztérium a földszintit, arányosan fizetve tervezést, engedélyeztetést és kivitelezést. A város már költségvetés-kiigazítást is készített, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése érdekében, amit a legutóbbi ülésen a városi tanács meg is szavazott.
Euró milliókról van szó, sem a város, sem a minisztérium nem rendelkezik olyan költségvetéssel, hogy – akár tandemben is –, de kifizessék a rendbetételt, uniós támogatásra lesz szükség a megvalósításhoz.
Princz Csaba
(A szerző felvételei)