Belföld

Tánczos Barna: eltérően adóznak majd az idős autók tulajdonosai

2021.07.19 - 16:32

A tárcavezető elmondta, az idős autók romániai betiltásának jogi akadályai vannak. Emlékeztetett arra, hogy Románia több pert is elveszített az Európai Unió Bíróságán a korábban bevezetett környezetszennyezési adó jogi hiányosságai miatt. 'Én az autótulajdonosokat támogató programok híve vagyok, de ezekkel párhuzamosan az öreg járműveket eltérő módon kellene megadózni' - fejtette ki Tánczos Barna.

A környezetvédelmi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül intézkedni fog a 15 évesnél idősebb autók ügyében, mert az Európai Bizottság is sürgeti a romániai járműpark fiatalítását.

Tánczos Barna akkor arról beszélt, hogy a Cîţu-kabinet az országos helyreállítási tervben (PNRR) is kötelezettséget vállalt az autópark fiatalítására. A köztelevíziónak nyilatkozva elmondta, szükség van reformra ezen a téren, mert a romániai közlekedési infrastruktúra fejlesztésének finanszírozása részben a PNRR-n keresztül történik.

Mint ismert, a korábban bevezetett, elsősorban az idős autókat érintő környezetszennyezési adót 2017. február elsején törölték Romániában, az addig befizetett összegeket pedig visszaadja az állam a járműtulajdonosoknak. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Készül Szatmárnémetiben is a jövő évi adókivetés

Piaci érték alapján számolják az ingatlanadót, ez 31 – 74 százalékkal is emelkedhet 2026-tól.
Szatmárnémeti

Indexált tehergépjármű-adó, drágább Iparosotthon

Adót indexáltak, bérleti díjat emeltek és új illetéket vezettek be Szatmárnémetiben.
Belföld

Nagyot nőnek az adóterhek jövőre

Az ingatlanok és a régebbi autók esetében a legnagyobb az emelés.