Belföld

Tánczos Barna: Az úszó hulladékot összegyűjtő rendszereket helyezünk el a román-magyar határ mentén levő folyókon

2021.07.26 - 15:46

Az elkövetkező hónapokban döntik el, hogy mely pontokon helyezik ki és üzemelik be ezeket a rendszereket, de az biztos, hogy 12 ilyen pont lesz a határ mentén. Az idén kiírják a versenytárgyalást a megvalósíthatósági tanulmányok elvégzésére, és a minisztérium finanszírozni fogja ezek megépítését - mondta Tánczos, hangsúlyozva, hogy óriási mennyiségű úszó hulladék jutott már át Romániából Magyarország területére, és tavasszal ígéretet tett a magyar hatóságoknak a probléma megoldására.

A miniszter megemlítette, hogy a holland nagykövetség támogatásával már helyeztek el a folyókon ilyen hulladék-kollektorokat, amelyek sikeresen működnek.

A sajtótájékoztatót követően Tánczos részt vett a Körösök Vízügyi Igazgatósága által a Nagyváradot átszelő Sebes-Körös partján végzett tereprendezési munkálatok átadásán, amelyek nyomán a folyóparton szabadidő eltöltésére alkalmas övezetet alakíthat ki a városháza, a város pedig védett lesz az esetleges áradásoktól. A munkálatokat több mint 15,4 millió lejjel finanszírozta a szaktárca.

Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának ügyvivő igazgatója elmondta, a munkálat a Sebes-Körös partvonalának szabályozására és korszerűsítésére irányuló projekt része, és ez az utolsó szakasz, amelyet használatba adnak.

Tánczos gratulált a vízügyi igazgatóságnak a munkálathoz, és ahhoz, hogy megtartotta a part menti zöldövezetet.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az RMDSZ módszere alapján indul a Zöld ház program

A Zöld ház program idei kiírásában a támogatás összege maximum 30.000 lej
Szatmár megye

Nem csak a kevés eső miatt van kevés víz a Szamosban

A szakemberek szerint csapadékhiánynál összetettebb dolog okozza a folyókban a kisvízszintet.
Belföld

Kihirdették a kvótákat, vadászható a barnamedve

2024-re és 2025-re 426 egyedre szóló megelőzési és 55 egyedre vonatkozó beavatkozási arányt hagy jóvá.