Vidék

Táncra perdült Avasújváros apraja-nagyja

2019.02.25 - 08:29

Farsangi táncházba hívták a kicsiket és nagyokat az elmúlt hétvégén Avasújvárosba, előbb az Avasújvárosi Ifjúsági Táncegyüttes lépett a közönség elé, majd bárki bekapcsolódhatott a mulatozásba.

Körülbelül 25 gyermek tanul jelenleg néptáncolni Avasújvárosban. Pataki Brigitta néptáncoktató szeptemberben érkezett a faluba a Petőfi Sándor-ösztöndíj támogatásával, hogy kilenc hónapon át tanítsa a helyi ifjúságot. A szeptember óta tanultakat szerették volna bemutatni szombat este közönség előtt, hiszen szépen fejlődtek tánctudásukban az újvárosi gyermekek. Ennek okán rendezték meg szombaton délután az avasújvárosi táncházak 4. alkalmát a helyi kultúrotthonban.

„Fél év elteltével ezzel az előadással mutatjuk be a közönségnek, mit is sikerült megtanulni az elmúlt hónapok során. Az alkalom az avasújvárosi táncházsorozat 4. része, ugyanis a kilenc hónapon át tartó ösztöndíjprogram beindulásával, havonta 1–1 táncházzal is hozzájárulnak a közösség népi hagyományainak ápolásához” — fogalmazott a táncoktató szombaton.

Bár telt ház éppen nem volt, a fellépő gyermekek szülei eljöttek, és megcsodálták népviseletbe öltözött csemetéiket, akik valóban ügyesen mutatták be Tavaszi szél című mezőségi néptánc-koreográfiájukat. Az első táncra este fél héttől került sor, majd gyermektáncházzal folytatódott a mulatság, ahol népi játékok és somogyi táncok tanulása mellett a közös éneklés is az est része volt. Ezt követően 8 órától ismét a közönség elé álltak a gyerekek, némiképp más felállásban, a fiúk maradtak, de a leányok második csoportja lépett elő, ugyanis kétszer annyi lány néptáncol, mint fiú, így számukra is teret kellett engedni tudásuk bemutatására. A második mezőségi néptánc-koreográfia is kitűnőre sikerült, a szülők ezúttal is tapssal jutalmazták gyermekeik és oktatójuk féléves munkáját.

Ezt követte a valódi mulatozás, a székek a fal mellé kerültek, megnőtt a tánctér, s minden táncos lábú felnőtt csatlakozhatott az ifjúsághoz. A Koccintós Táncegyüttes nőtagjai fánkot sütöttek ez alkalomra, a férfiak pedig finom újvárosi borral kínálták a mulatozókat.

Pataki Brigitta néptáncoktató 9 hónapos ösztöndíja június 7-én jár le, elmondása szerint nagyon megszerette az avasújvárosi közeget, és sajnálja is, hogy korlátozott időre szól a szerződése, de ha minden jól alakul, a tánccsoport nem marad tanító nélkül, ősztől akár egy új ösztöndíjas is érkezhet az egyesület élére.

Bajnai Botond