Sport

Táncra perdülnek Szatmárnémetiben

2015.05.08 - 14:20

Szombaton és vasárnap zajlik a Both Katalin Sportteremben az 5. Szatmár Kupa országos sporttáncverseny. Az elmúlt évben a legjobb hazai rendezésű verseny kitüntetést érdemelte ki.

 

Ötödik alkalommal rendezi meg a Szatmárnémeti Royal Dance Club a Szatmár Megyei Tanács és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával a Szatmár Kupa országos sporttáncversenyt, amelyen idén több mint háromszáz páros lép majd parkettre a Both Katalin Sportteremben.

Az első párosok, a 4–12 éves kezdő táncosok már szombat reggel 9 órakor megkezdik a versenyt, 12.30 órakor pedig az E–osztályosok mutatják be programjaikat. 18 órakor rendezik majd a hivatalos megnyitót, amikor az ünnepi beszédek mellett felvonulnak a táncparketten a versenyre nevezett párosok. Ovidiu Ignat, a Royal Dance Club edzője az eseményt felvezető tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy mintegy hatvan szatmári versenyzőt neveztek, köztük vannak a szatmárnémeti Művészeti Iskola újoncai is. Mintegy huszonkét hazai klubtól várnak táncosokat, lesznek közöttük világbajnoki döntősök és hazai bajnokok is. „Az elmúlt négy kiírás elnyerte a legjobban megszervezett romániai táncverseny kitüntetést. Így a Szatmár Kupa egyre vonzóbb lett, mutatja ezt a tény, hogy egyre többen neveznek és a mezőny egyre erősebb. Ráadásul a legjobbak bónuszpontokat nyernek az országos rangsorban” — hangsúlyozta Varga Ottó versenyigazgató, akinek irányítása alatt ünnepi díszbe öltöztetik a szatmári sporttermet. „Olyan pompás a díszlet és olyan elegáns a környezet, illetve a színvonal is olyan magas, hogy okkal mondhatjuk: ez a verseny egy fesztivál. Erre a három napra, péntekre, szombatra és vasárnapra Szatmárnémeti lesz a táncversenyek fővárosa” — mondta Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, akinek gyermekei is versenyeznek a Szatmár Kupáért. Maskulik Csaba, a szatmárnémeti tanács RMDSZ-es testületi tagja is hármas minőségben vett részt a tegnapi sajtótájékoztatón, hiszen az önkormányzatot képviselte, szülőként is érintett a versenyben, de ugyanakkor oroszlánrészt vállal a szervezésben is. „Nyolcvan szülő önkéntesen segít a szervezésben, a teremdíszítésben és a verseny lebonyolításában” — hangsúlyozta Varga Ottó.

„Büszkéknek kell lennünk arra, hogy vannak még Szatmáron olyan emberek, akik a nehézségek ellenére fordítanak pénzt és időt arra, hogy megszervezzük ezt a versenyt” — mondta Maskulik.

A Szatmár Kupa fontosságát igazolja az is, hogy jelen lesz a verseny idején Szatmárnémetiben a Román Sporttánc–szövetség (FRDS) tizenegy fős vezetőségének nyolc tagja, közöttük a föderáció mindkét alelnöke, Costin Mihaiu és Cristian Parnescu.

„A Szatmár Kupa jó híre már eljutott a határon kívülre is. Így ezen a hétvégén szlovákiai és magyarországi, illetve hazai, nemzetközi engedéllyel rendelkező pontozóbíróink is lesznek. Természetesen szatmári bírókat is meghívtunk Ovidiu Ignat és Cristian Codrea Mikle személyében” — folytatta Varga Ottó.

Ami a szatmári esélyeket illeti, Ignat azt mondta: „Sportolóink jól fel vannak készülve, de majd a táncparketten kell bizonyítsanak, reméljük sok éremmel zárunk.”

Kép és szöveg: Pesek Attila