Nagykároly

Táncos mókázás a 3-as iskolában

2016.02.08 - 12:35

Vidáman zárták az aktuális tanév első félévet a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola előkészítő osztályában.

Fülöp Andrea tanítónő kisdiákjai ötletes, szépen kidolgozott jelmezekbe bújtak a farsangi mulatságon, mely reggeltől délig tartott. Zene, finom sütemények és üdítők várták a gyermekeket, s mindezek a nagyszülők és szülők szorgos keze munkáját dicsérték, tudtuk meg Fülöp Andreától. A gyermekek számára különböző ötletes játékokkal, vetélkedővel készült a tanítónő, aki gondoskodott arról is, hogy a különböző táncos programokkal mosolyt csaljon a gyermekek arcára. Az előkészítősök számára igazi felszabadulás volt ez a farsangi mulatság. Bár ők még annyira nem követnek feszített iskolai tempót mint nagyobb diáktársaik, mégis folyamatosan készülnek, hogy az első osztályba érve könnyebben vegyék az írás-olvasás elsajátításának akadályait. Az egyhetes vakációt követően, készülnek majd a 100. iskolai napra, melyet Fülöp Andrea minden évben megünnepel diákjaival. Mérföldkő ez, mely során számot vetnek azzal, ami eddig az iskolában történt velük és készülnek arra is, ami a továbbiakban rájuk vár.