Programajánló

Táncháztalálkozó Nagykárolyban

2012.10.18 - 10:01

A nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport idén immár tizenkettedik alkalommal szervezi meg a már hagyományként emlegethető Táncháztalálkozót.

Az egész napos rendezvény színes, minden korosztály számára kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosító programösszeállítással várja az érdeklődőket. A hosszú évekre visszanyúló tevékenységeik során a rekettyések már számtalanszor bizonyították kreativitásukat, szórakoztató, mozgalmas programokból tehát idén sem lesz hiány. Az idei találkozót október 27-re tervezték a Szent László Közösségi Házba, ahol 10 órától kézműves-foglalkozásokkal, 12 órától pedig gyerektáncházzal várják a látogatókat. A hagyományos gálaműsor 18 órakor kezdődik, melyen a mátészalkai Ifjúsági Szatmár Táncegyüttes, a szaniszlói Pipacsok, a mezőfényi Gerlicék, a Kis Rekettye, az Apró Rekettye és a Rekettye Néptánccsoport is fellép. A 21 órától induló táncház jó hangulatáért a nagyváradi Soroglya együttes felel. A belépés díjtalan a rendezvény összes foglalkozására.