Az első világháború — de áttételesen a második is — utáni életérzéseket dolgozta fel és tárta a néptánc révén a közönség elé a magyarországi Encsről érkezett Csikuska néptáncegyüttes.

A nagykárolyi Maier Reimond táncoktató koreografálásában készült el a Valiza — egy katona igaz története táncban elmesélve című előadás. A Szent László Közösségi Ház dísztermében lelt otthonra a 19. Nagykárolyi Táncháztalálkozó gálaműsora, melynek nyitányában a házigazda rekettyések mutatták be a Valahol Somogyban című, szintén „Maier Rai” által előkészített táncukat. A fiatalok természetesen nagy sikert arattak, a szép számú közönség hosszasan tapsolta őket. Ezután a mátészalkai Szatmár Táncegyüttes Táncok a Rábaközből című összeállításán volt a sor, majd a Szamoshát Táncegyüttes szatmári verbunkot és csárdást adott elő. Utána visszatértek a színpadra a szalkaiak, immár mezőségi táncokkal, később pedig a Rekettye Néptánccsoport, mégpedig magyarszováti párválasztóval.

Az est fő attrakciója kétségtelenül az encsiek táncmesélős előadása volt. Képzeletbeli falusi idillt láthatott a közönség, legényeket és szemrevaló lányokat. A katonaságra készültek a fiatalok. Előbb közösen, majd külön a fiúk — itallal biztatták egymást, hogy ezen át kell esni… A román király katonáinak kellett lenniük, s persze több-kevesebb lelkesedéssel igyekeztek is a tiszt füttyéhez igazítani a táncukat. (Az érzések megmutatására különösen alkalmas a néptánc — a nagyérdemű tagjai ismét megbizonyosodhattak erről.) Közben a narrátor — a koreográfus látta el ezt a tisztet — beavatott a részletekbe, mintegy az egyik legényember naplójából felolvasva. Idővel a pofonokat is megszokták a magyar falusi legények, s aránylag jól fújták a román királyi indulót is, ráadásul fiatalságuk megélésére is lehetőség nyílt: román lányokkal, később gábor cigányokkal ismerkedhettek, táncolhattak.

A nagy nap, a leszerelés is elérkezett, s mint büszke román katonák fogadhatták az édesanyjukat. Ám a királyi díszmarsba minduntalan bele-belebotlottak, túlságosan magyarosan járták… Az utolsó színben immár otthon voltak, visszatértek a kedveseikhez, és megkezdték az igazi, a mindennapi életüket — ennek megfelelően együtt, meghitten táncoltak.

Nagy és hosszas, álló taps méltatta a produkciót. Többek szemében könnycsepp is meg-megjelent. Főként nagy volt a méltatás, amikor a rendező-koreográfus is táncra perdült pár pillanat erejéig. A nézők közül többen is felvetették, hogy máskor is, többeknek is érdemes lenne bemutatni az előadást.

Megyeri Tamás Róbert