Csütörtökön a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében szakemberek részvételével kerekasztal-beszélgetés zajlott a magyar oktatás távlatairól. Az alábbiakban Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes vitaindítóját közöljük, a beszélgetés részleteire visszatérünk.

Minden ország oktatása szervesen összefügg az illető ország gazdasági helyzetével, ugyanakkor az oktatásra fordított befektetés is visszahat a gazdasági fejlődésre. Egyre többet beszélünk az életen át tartó tanulásról, az alapképzés hatékonyságának növeléséről, az iskolai végzettség szintjének emeléséről, az állandóan változó munkaerőpiac feltételeinek kihívásairól. E kihívások közepette a közoktatás helyzete átalakul, ma már nem csak az alapképzést biztosítja, hanem részt vesz a továbbképzések, átképzések megvalósításában. A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség az alábbi általános célokat fogalmazta meg a következő rövid (4 éves) időszakra: esélyegyenlőség és minőségi oktatás biztosítása; szakoktatás fejlesztése, a duális képzés kiterjesztése; decentralizálás, depolitizálás; humánerőforrásba való beruházás mint a legprofitábilisabb befektetés hosszú távon; a teljesítményorientált rendszer kialakítása, a motiválás; a falusi oktatási hálózat újragondolása; a tehetséggondozás megvalósítása a közoktatásban; az életen át tartó oktatás intézményeinek fejlesztése; az európai elvárásokhoz való felzárkózás. A Szatmár megyei magyar nyelvű oktatás sajátossága az arányaiban növekvő roma nemzetiségű populáció növekedése és annak integrálási nehézségei. Köztudott, hogy a megyei tanfelügyelőségek az állam oktatáspolitikáját valósítják meg megyei szinten, tehát a helyi határozatok az országos oktatáspolitika rendjébe illeszkednek. Mégis úgy gondolom, hogy különböző társadalmi intézményekkel, civil szervezetekkel összefogva lehet a régió, a megye számára jó, felelős intézkedéseket, határozatokat hozni. Minden, oktatásra vonatkozó döntés hatással van a magyar nyelvű oktatásra, és lássuk be, sok ilyen vakvágány van a román tanügyben, ami nem vezet sehová, aminek nincsenek valós eredményei. Mind Szatmárnémetiben, mind Szatmár megyében a lakosság száma folyamatosan csökken. Jelenleg a magyarság számaránya 40% alatti, ami a pár évtizeddel ezelőttivel összehasonlítva a szórványosodás felé halad. Egyre kevesebb gyereket vállalunk, kevesebb lesz az iskolás, kevesebb lesz az iskola. Csak a közelmúltban „kifogytunk” a Lucian Blaga és a Goga általános iskolából, az 5-ös számú iskolát összeolvasztottuk a Vasile Lucaciu Általános Iskolával, ahol szintén kis létszámmal vagyunk, de azelőtt a Brâncovenu, a Moisil általános iskolákban is létezett magyar tagozat, hogy ne is említsük a 13-as Számú Általános Iskolát, ami teljesen megszűnt. Községeink, falvaink ragaszkodnak az iskolájukhoz (77 település közül, ahol magyar nyelvű oktatás is van, 39 településen van legalább egy összevont osztály). Szimultán oktatás folyik, ami a minőség rovására megy: pl. Ákos, Egri, Iriny, Tamásváralja, Magyargéres, Bogdánd, Szilágyszér, Gencs, Magyarcsaholy, Királydaróc, Érszentkirály, Szamosdara, Hadad (Nádasd, Lele), Lázári (Szárazberek, Sándorhomok, Nagypeleske), Kismajtény, Nagymajtény, Domahida, Szentmiklós — ebben a községben fakultatívan tanulják a magyar nyelvet csoportokban —, Józsefháza, Patóháza, Szatmárudvari, Mezőpetri, Szilágypér, Pálfalva község (Ombod, Amac), Sződemeter — fakultatív —, Pelekeszi, Érszakácsi, Dobra, Mezőterem, Csanálos, Vámfalu, Óvári, Avasújváros. Átszervezésre szorul az egész iskolahálózat a városokon és a kisebb-nagyobb településeken egyaránt. Kérdés, hogy ki és mikor tudja, meri ezt megtenni úgy, hogy minden magyar gyerek anyanyelvén tanulhasson, hogy megfelelő létszámú és férőhelyű osztályokban tehesse ezt.

Szatmárnémetiben az előző stratégia jegyében kiépített iskolahálózat, vagyis az „erős várak” létrehozása most azt a jelenséget generálta, hogy a negyedbeli iskoláink néptelenednek el, és már elindult egy vándorlás a központ felé, aminek kedvez az előkészítő osztályba való beiratkozás módszertana is, azaz a körzetesítést ki lehet kerülni egy friss lakcímmel, tehát a szülő oda írathatja gyerekét, ahova szeretné (pl. először indul a Kölcsey Főgimnáziumban két előkészítő osztály). Ha kevesebb a tanuló, kevesebb osztályra van szükség, a tanulók létszáma ciklusonként meghatározott a tanügyi törvényben, átlag 25, a minimális 12-es létszám elszigetelt esetekre vonatkozik, az erős osztályokban pedig a létszámfelettiség (30+) jellemző, ami szintén nem kedvez a színvonalnak. A tanügyben, éppen a gyereklétszám csökkenése miatt, tanárok katedrája szűnik meg. Nincs annyi, a rendszerből kilépő pedagógus, mint amennyi leépítés szükséges, sőt, a nyugdíjkorhatáros pedagógusok még három évig a rendszerben maradhatnak. A magyar nyelvű oktatáshálózat alakításával kapcsolatban azzal is számolnunk kell, hogy egyre több magyar szülő adja, a jobb boldogulás reményében még mindig román tagozatra gyermekét, a vegyes házasságokba születő gyermekekről már ne is beszéljünk. Itt kell megemlítenünk a román nyelv tanításának, elsajátításának problémáját. A zsúfolt tananyagon kívül, sajnos, nem a kommunikációra, a beszélt nyelv elsajátítására kerül sor, hanem az irodalmi művek, fogalmak memorizálására, a vizsgák érdekében szinte akadémiai szinten.

A hiányos román nyelvi ismeretek miatt sokan Magyarországon folytatják tanulmányaikat már a líceumi osztályokkal kezdődően, nem beszélve a felsőoktatásról. Az oda kikerült tanulók már nagyon kicsi eséllyel fognak hazatérni. Itt feltehető a kérdés, hogy állunk majd számbeli megmaradásunkkal? Más okból is sokan választják a külföldi egyetemi képzést, éspedig azért, mert egy keresettebb, perspektívával rendelkező, úgymond „menő” egyetemi szakra nem lehet anyanyelven felvételizni. A román nyelv nem anyanyelvként való oktatásának módszertana a Tanügyiek Háza keretén belül a magyar tagozaton tanító román tanárok körében nagy érdeklődést keltett, és pozitív visszhangja volt, olyannyira, hogy a soron következő módszertani napok keretén belül vitatéma lesz ebben a körben.

A roma lakosság rohamos számbeli növekedése olyan vegyes osztályok létrejöttét eredményezi, amelyekbe nem szívesen íratják a magyar szülők a gyerekeiket. Ebben az esteben is fennáll a román tagozatra való átiratkozás veszélye, ez egyre inkább általános jelenséggé válik. Egyes szülők még mindig ragaszkodnak az elméleti elitoktatási formákat biztosító iskolákhoz, annak ellenére, hogy gyermekeik egy jó szakmai oktatási szinten állnák meg igazán a helyüket. Szükség van jó szakemberekre, a vállalkozók, a cégek keresik a munkaerőt. A pályaorientációt nyolcadik osztály előtt el kell kezdeni a szülővel, a tanulóval ahhoz, hogy tehetségének, kompetenciájának megfelelően megtalálja a helyét a képzésben, később a munkaerőpiacon. A tanulók nem motiváltak, mert a tantervek azon túl, hogy túlzsúfoltak, olyan tananyagot tartalmaznak, amely nem életszerű, és a pedagógusok sem alkalmazzák a modern, gyermekközpontú módszereket — tisztelet a kivételnek. A tankönyvek pedig elavultak, sok esetben nem felelnek meg a közben átalakított tanterveknek. A tanulókat az oktatási rendszer sem motiválja. Az alapkészségek, képességek elsajátítása, fejlesztése (írás, olvasás, számolás) az elemi osztályokban történik. Az előkészítő osztály szerepe még nem tudatosult eléggé a szülőkben, sok a hiányzás. A tanulók különböző értelmi, érzelmi, tanulási kompetenciákkal, tanulási ritmussal rendelkeznek. Ha nem sajátítják el, nem erősítik meg az alapokat, a lemaradás egyre csak fokozódik. Az első években, az előkészítő és első osztályban, nem lehet évet ismételni. A hátrányos helyzetű tanuló felzárkóztatása szinte lehetetlenné válik. Nem tanulunk a finnektől, a lengyelektől, akiknek a Pisa-felméréseken immár jól teljesítenek, hogy az alapokra helyezzük a hangsúlyt, és az esélyegyenlőség biztosítása ne csak szólam legyen. A tanulót sem teszi érdekeltté a rendszer. Nem is kell sok erőfeszítést tennie, hiszen minek tanuljon a II., IV. és VI. osztályok végi felmérőkre, ha nem számít sehol, mennyit írt, senki nem vonja felelősségre, csak egy statisztikai számadat a teljesítménye, amit jövőre elfelejtenek, vagy egy másikkal helyettesítenek; minek tanuljon a VIII. osztályban a próbavizsgákra, ha úgyse írják be, szintén csak számadatok, amelyekből az derül ki, milyen rosszul tanul, mennyire nem tudja a matematikát vagy a románt; … és egyáltalán, minek tanuljon, ha még az év végi vizsgán sem kell megírnia a diáknak az ötöst mindenből, amúgy is bejuthat, még akár 3-as átlaggal is egy iskolába? A rendszer másik érintettje a tanár, aki szintén nem motivált, sem anyagilag, sem szakmai értelemben. Napjaink tanárképzése is megérett már az átszervezésre. A megbecsülés hiánya a társadalom részéről nem teszi vonzóvá ezt a pályát, és sok esetben nem az elhivatottság a döntő e pálya választásában. Kimondhatjuk, hogy a rendszer épp elég sok, erre a pályára alkalmatlan pedagógussal küzd. A központosított tanári vizsga sem alkalmas a szűrésre, hogy ki kerüljön címzetes tanárként a rendszerbe. Viszont, ha bekerült, és kiderül, hogy mégsem odavaló, nem lehet vagy csak nagyon nehezen lehet eltanácsolni. Az igazgatók sem válogathatják meg, hogy milyen legyen a tanári kar összetétele. Nem lehet eredményt felmutatni olyan pedagógussal, aki két buszjárat között tanít. És akkor még nem beszéltünk az esélyegyenlőségről a vidéki és városi iskolák esetében. Sőt, a városi iskolákban is vannak még olyan tanárok, akik főleg a magánórákban érdekeltek. Az eredményekért tanárnak, diáknak egyaránt meg kell dolgozni. Az élményközpontú pedagógia jól hangzik mindaddig, amíg nem csak az élmény van a központban, hanem az élmény az út a tanuláshoz, a tudás megszerzéséhez. Az eredményközpontú és élményközpontú pedagógiák helyett a gyermekközpontú pedagógia lehetne a megoldás, mely szerint minden tanuló személyre szabott fejlesztési terv szerint haladna képességei alapján a tudás megszerzésében. A tehetséggondozás területén is meg kell állapítanunk, hogy szép eredmények születnek az érettségi vizsgákon a magyar nyelvű elméleti líceumokban, de az országos olimpiákon főleg az anyanyelven megszervezett versenyeken hozzuk a díjakat. Magyar nyelv és irodalomból két I. díj, egy III. díj, két dicséret, a nemzetközi szakaszon pedig egy második díj és két III. született. Matematikából ezüstérem, fizikából bronzérem, kémiából különdíj, művészettörténetből III. díj, textil szakirány — művészeti egy dicséret, vallásból egy II. díj, két dicséret.

A tehetséges tanulókkal való foglalkozás iskolai műhelymunkában történik, nagyobb összefogásra és nyitottságra lenne szükség a pedagógusok részéről, hogy függetlenül attól, kinek a tanítványa a tehetséges tanuló, az országos versenyre való felkészítésében tevékenyen részt vegyenek (pl. az Apáczai nemzetközi olimpiára való felkészítő tábor, melyben részt vettek rendszeren kívüli egyetemi tanárok és más felkért szakemberek). Remélem, ez a jó tapasztalat alkalmazható lesz a továbbiakban. Zárógondolatként említem, hogy lerágott csont a reformok emlegetése a tanügyben, de vegyük észre, hogy most fogadták el a kerettanterveket, most zárult le a tantervírás pályázata, következik a tankönyvek, segédeszközök pályáztatása, és mindezek évekre, sőt, évtizedekre meghatározzák a tanügyről való gondolkodást, beszédet, cselekvést.