Ez Gyenes Emánuel nyilatkozata, ami abbana közleményben olvasható, amit az Autonet Motorcycle Team küldött el csütörtökön, miután a szatmári motoros hazaérkezett Marseille-ből. Mint arról beszámoltunk, Mani a franciaországi kikötőbe vitte a verseny motorbiciklijét és a műszaki felszerelést, amint a szervezők Szaúd-Arábiába szállítanak.
„Szerencsére hamar felépültem, és az októberi Red Bull Romaniacson is jól éreztem magam. Ez volt a főpróba, miután eldöntöttem, hogy nevezek a Dakarra is. Köszönöm a szponzoraimnak is, hogy ezúttal is támogatnak” — mondta Mani, aki a szervízcsapat kíséret nélküli male moto kategóriában címvédőként kezdi el a pályafutása tizenegyedik Dakar-raliját.
Mani december 27-én indul Szaúd-Arábiában, ahol január 3-án kezdődik a két hetes verseny.