Jegyzet

Támogatás a semmiért

2018.06.28 - 12:34

Nem volt meg a parlamenti többség tegnap a Dăncilă-kabinet megbuktatására benyújtott bizalmatlansági indítvány szavazásán. A Nemzeti Liberális Párt szavazataihoz további nyolcvan voksra lett volna szükség, ezt az ellenzék az RMDSZ harminc szavazatával sem tudta volna elérni, ezért az RMDSZ szavazás előtt kivonult a teremből. Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke nyilatkozatában elmondta, hogy a szervezet ezután is kritizálja és leszavazza majd a kormány rossz döntéseit és kezdeményezéseit. Az RMDSZ amiatt sem támogatná a jelenlegi ellenzéket, mert nincsenek konkrét tervei, nincs elfogadható kormányprogramja, és folyamatosan a magyar közösség ellen uszít. A magyar közösség elleni uszítás nem csak a mostani ellenzékre jellemző, hanem az elmúlt száz évre. A magyar közösséget nem szeretni Romániában érdem, ennek okait most nem fejtegetem, de mindenki nagyon jól ismeri ezeket az okokat. Igaz, hogy nem játssza most a mérleg szerepét az RMDSZ, de azzal, hogy a szavazás előtt kivonult a teremből, jelezte, hogy nem áll ugyan a magyarokat nem szerető ellenzék mellett, de nem szavaz a magyarokat nem szerető kormánykoalíció ellen sem. Külön közleményt adott ki az MPP, hogy képviselői nem vesznek részt a szavazáson. Nem kell elfeledni, hogy az MPP-nek két képviselője van a parlamentben az RMDSZ-frakcióban, tehát ők is a harminchoz tartoznak, hivatalosan nincs MPP-s képviselő. Amikor a PSD két esetben megbuktatta a saját kormányát, az RMDSZ segített. Akkor is az volt a magyarázat, hogy az ellenzék alkalmatlan a hatalom átvételére, de amúgy is nagyon magyarellenes. Akkor még ígérgetett is a PSD, de ezekből az ígéretekből azóta semmi nem valósult meg, de nem sértődtünk meg, most csak nem szavazunk. Vajon akkor se szavaznánk, ha a PSD-nek szüksége lenne plusz szavazatokra? Szavaznánk, mert két rossz közül kellene ugyan választani, de a már megszokott rosszat választanánk. Most azzal, hogy nem szavaztunk, nem segítjük sem a győzelmet, sem a bukást, de mind a két oldalra tudunk magyarázatot adni. A nagy kérdések — kisebbségi törvény, anyanyelvhasználat, anyanyelvi oktatás, autonómia stb. — harminc évvel a rendszerváltás után is megválaszolatlanok. Az egyszerű választópolgár számára teljesen érthetetlen, hogy folyton csak adunk, de soha nem kapunk. Az RMDSZ felső vezetése bizonyára minden szempontból megvitatta, hogy mit lehet kihozni az állandó támogatásból: mit, amikor a kormányzásban is részt vehetünk, és mit, amikor csak kívülről támogatjuk a kormányt úgy, hogy toljuk a szekerét, de nem ülhetünk fel rá, és nem részesülünk abból, amit a szekér szállít.

Elek György