Nagykároly

Találkoztak a „hitmélyítő csoportok” vezetői

2014.11.25 - 09:00

Személyes- és csoportfejlődésről számoltak be a nagykárolyi hitmélyítő egyeztető találkozón a lelkigyakorlatot végzők.

A Szent László Közösségi Ház nagytermében tartották november 22-én, szombaton, a nagykárolyi főesperesség plébániáin működő „hitmélyítő csoportok” vezetőinek találkozóját. Ahogy egy héttel előtte Szatmárnémetiben, Nagybányán vagy Máramarosszigeten, Nagykárolyban is az volt a cél, hogy a Püspökség pasztorális irodáinak munkatársai visszajelzést kapjanak a lelkigyakorlat alapanyagául szolgáló írott, képes segédanyagról, valamint hogy az impulzusokat felhasználva a résztvevőkkel közösen tervezzenek. A találkozón ugyanakkor lehetőség nyílt arra, hogy mindenki elmondhassa, hogyan működik a plébániáján csoportja, milyen nehézségekbe ütköztek, hogyan fejlődtek az első és a tizedik találkozó között. A megszólalások visszatérő eleme volt, a természetes csoportdinamikai és létszámváltozások mellett, az a jelenség is, hogy a résztvevők az együtt töltött időben együtt értek a csoporttal: „Megtanultuk, hogy meghallgassuk a másikat. Az elején, ha egyvalaki felvetett egy személyes konfliktust, mindannyian azon voltunk, hogy kijavítsuk a hozzáállását, megmondjuk neki, szerintünk hogyan jó. Mindenki jobban tudta… Ezzel szemben most minden résztvevő megoszt valamit az életéből, és meghallgatja a másikat. Nem kijavítani akarja, hanem tanulni a másik életéből. De ehhez sok találkozó kellett, míg ide eljutottunk” — mesélte az egyik résztvevő a sok helyről visszacsengő jelenséget. Ahogy az egész egyházmegyében, Nagykárolyban is tovább folytatódnak a hitmélyítő találkozók, de a pasztorális irodák munkatársai már most megkezdik a folytatás megtervezését.