Ezen a hétvégén Szuzukában folytatódik a Forma–1-es világbajnokság. A pilóták kedvelik a rendkívüli tempós pályát, bár gyakoriak a balesetek, ezért gyakran a pályára küldik a Safety Cart. Vasárnap jelentős mennyiségű csapadékot jósolnak.
A villanyfényes szingapúri verseny után a hétvégén a régi vágású Szuzukában folytatódik a 2014-es világbajnokság. A lendületes, rendkívül gyors kanyarokkal tűzdelt pályát mindenki a kedvencei közé sorolja, a verseny pedig a kiegyenlített bajnoki küzdelem és a változékony időjárás miatt is különleges izgalmakat ígér.
A Japán Nagydíj egyike azon versenyeknek, amelyeket minden évben örömteli várakozás előz meg mind a Forma–1-es mezőny, mind a rajongók részéről. A csapattagok többsége nemcsak azért utazik el a szokásosnál korábban Japánba, hogy alkalmazkodjon a helyi időzónához, hanem azért is, hogy néhány napra elmerüljön az európaitól annyira eltérő kultúrában. A turistaként eltöltött időszakot pedig – a pilóták egyhangú véleménye szerint – az egyik legélvezetesebb versenyhétvége követi Szuzukában, amelyet a különleges vonalvezetésű pálya és a Forma–1-ért szinte őrülten rajongó közönség tesznek emlékezetessé.
Igazi élmény
A japán pálya elsősorban a nagy tempójának és a különleges kanyarjainak köszönheti a népszerűségét. Ami az átlagsebességet illeti, ez a versenynaptár negyedik leggyorsabb pályája – Monza, Spa és Silverstone után -, a kanyarsebességek tekintetében pedig csak Silverstone előzi meg. A pálya egész vonalvezetése lendületes, nincsenek igazán durva féktávok, ezért igazi élményt nyújt a versenyzőknek – ugyanakkor azt is jelenti, hogy egyetlen apró hibával kizökkenhetnek a ritmusból, és búcsút mondhatnak a jó köridőnek.
„Minden kanyar óriási kihívást állít elénk, és itt valóban értékelni tudjuk, ha sikerül összehoznunk egy jó kört – ez a pálya a versenyzőknek és az autóknak is igazi próbatétel. Büszke lehet magára az, aki itt ki tudja hozni magából a maximumot” – mondta Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája.
„Az egész pálya fantasztikus, talán csak Spa hasonlítható hozzá – vélekedett a Red Bull Racing pilótája, Sebastian Vettel is, aki a legutóbbi öt Japán Nagydíjból négyet megnyert. – Szeretem az olyan pályákat, ahol annak ellenére is igazi élvezet bevenni minden kanyart, hogy nagyon keményen meg kell dolgoznunk a jó köridőért. Szuzuka a hagyományos, régi stílusú pályák igazi képviselője – sajnos ezekből már nem sok maradt a jelenlegi versenynaptárban.” A világbajnoki címvédő német versenyzőn kívül, a jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso (Ferrari), Jenson Button (McLaren) és Kimi Räikkönen (Ferrari) tudott nyerni Szuzukában, utóbbi a 17. helyről indulva egy utolsó körös előzéssel aratott emlékezetes győzelmet 2005-ben.
A legtöbb versenyző kedvence az első szektor, ahol olyan kanyarok követik egymást, amelyek miatt Daniel Ricciardo szerint „megéri versenyautóba ülni”. „Az egész pálya remek, de az első rész igazi élményt nyújt” – mondta a Red Bull Racing ausztrál pilótája, aki a 2-es forduló után következő híres S-kanyarokat emelte ki. „Itt rendkívül gyors irányváltásokra van szükség, majd a 7-es számmal jelölt Dunlop kanyarba is nagyon keményen hajtunk be” – magyarázta.
A Sauber német versenyzője, Adrian Sutil a nagy szintkülönbségekre – az 1-es kanyar előtti lejtőre és az azt követő emelkedőre – is felhívta a figyelmet. „Ez a szakasz technikailag is elég nehéz, ezért stabil autóra és nagy leszorítóerőre van szükségünk. Fontos, hogy az autó eleje gyorsan reagáljon, amikor befordulunk a kanyarokba.”
Hibázni azért sem érdemes, mert a modern pályákkal ellentétben Szuzukában sok helyen még fű és kavicságy várja a versenyzőket a kanyarok mellett. „Nemcsak a pálya szűk, hanem a bukóterek is kicsik, ezért tényleg nincs lehetőség hibázni” – mondta Grosjean.
A mérnököknek is kihívás
Szuzukát nemcsak a versenyzők, hanem a mérnökök is szeretik, hiszen a különleges vonalvezetés komoly feladat elé állítja őket, nehéz eltalálni az ideális beállításokat. „A legnagyobb kihívást a gyors kanyarok jelentik – mondta a Lotus technikai igazgatója, Nick Chester. – Szuzukában nem versenyezhetünk maximális leszorítóerővel, mert akkor túl lassúak lennénk az egyenesekben. Figyelnünk kell arra, hogy ne válasszunk túl lapos szárnyállást, annyi leszorítóerő kell, hogy a versenyzők magabiztosan hajthassanak keresztül a gyors, kanyargós szakaszokon. Szuzuka ezért is a pilóták kedvence: a határon vezethetik az autóikat, amelyek a nagy leszorítóerőnek köszönhetően a földhöz tapadnak.”
A fékeket az átlagosnál jóval kisebb terhelés éri Suzukában, lényegében csak a sikán előtt kell nagy tempóról hirtelen lelassítaniuk. A pálya 70 százalékát viszont padlógázzal lehet teljesíteni és a 18 kanyar ellenére mindössze 11 fékezési pont van.
Visszatérnek a kemény gumik
A Japán Nagydíjra – az idén ötödször – a lét legkeményebb gumikeveréket viszi el a Pirelli, erre legutóbb Monzában volt példa. A gyors kanyarokban ugyanis óriási a terhelés, és az aszfalt minősége sem kedvez az abroncsok élettartamának. „Szuzuka a gumiknak is igazi kihívást jelent, az idény során itt az egyik legnagyobb az oldalirányú terhelés – mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. – Ezért úgy gondolom, hogy két–három kiállással kell majd számolnunk a versenyen és kulcsfontosságú lesz, ki mennyire tud vigyázni az abroncsaira. Ezen a pályán gyakran egyszerre több erőhatás éri a gumikat.”
A hétvége elején a gumik szemcsésedése komoly problémát okozhat a csapatoknak, a pálya állapota azonban folyamatosan javulni fog a versenyig. Tavaly – ugyanilyen gumiválasztás mellett – Vettel kétkiállásos taktikával nyerte meg a versenyt: a közepes keverékkel vágott neki a futamnak, az utolsó két etapját pedig a kemény abroncsokon teljesítette.
A Japán Nagydíjon a Safety Car és a csapadék lehetőségét is számba kell venni a stratégia kidolgozásakor. A szűk bukóterek és a pályához közeli falak miatt a hibázó versenyzők gyakran összetörik az autójukat, a nagy tempóval történő becsapódások után sokszor törmelék is ellepi a pályát. Az eddigi versenyek alapján 60 százalék az esélye annak, hogy be kell küldeni a biztonsági autót, ami elég magas értéknek számít.
Az időjárás gyakran kiszámíthatatlan, vasárnap lehet esőre számítani, ráadásul jelentős mennyiségű csapadékot jósolnak. Japánban nem ritka, hogy az óriási felhőszakadás szinte alkalmatlanná teszi a pályát a versenyzésre: az időmérő edzést 2004-ben és 2010-ben is vasárnapra kellett halasztani, 2007-ben pedig a harmadik szabadedzést nem tudták megtartani. Most még egy tájfun is fenyegeti a versenyt.
Szuzukában a szűk pálya miatt hagyományosan nehéz előzni, ráadásul itt DRS–zónából is csak egy van, a célegyenesben. A versenyzők ennek ellenére reménykednek benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is sikeres manővereket lehet majd végrehajtani a hajtűkanyarnál és a sikán előtt is.
Tv-közvetítések
Forma-1-es világbajnokság, 15. forduló, Japán Nagydíj, Szuzuka: szombat, 8 óra, időmérő edző (m1, Dolce Sport 1, RTL Television). Vasárnap, 9 óra, futam (m1, Dolce Sport 1, RTL Television).
A vb állása
Pilóták
1
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
241
2
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
238
3
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull Racing
181
4
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
133
5
Sebastian Vettel
német, Red Bull Racing
124
6
Valtteri Bottas
finn, Williams
122
7
Jenson Button
brit, McLaren
72
8
Nico Hülkenberg
német, Force India
72
9
Felipe Massa
brazil, Williams
65
10
Sergio Pérez
mexikói, Force India
45
11
Kimi Räikkönen
finn, Scuderia Ferrari
45
12
Kevin Magnussen
dán, McLaren
39
13
Jean-Eric Vergne
francia, Scuderia Toro Rosso
19
14
Danyiil Kvjat
orosz, Scuderia Toro Rosso
8
15
Romain Grosjean
francia, Lotus
8
16
Jules Bianchi
francia, Marussia
2
Csapatok
1
Mercedes
479
2
Red Bull Racing
305
3
Williams
187
4
Scuderia Ferrari
178
5
Force India
117
6
McLaren
111
7
Scuderia Toro Rosso
27
8
Lotus
8
9
Marussia
2