Nagykároly

Tájékoztatják a nagykárolyiakat adóügyekben

2016.02.14 - 12:07

Hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra, péntekenként 8 és 13 óra között várják a nagykárolyi adófizetőket a helyi adók és illetékek osztályán, hogy még igénybe véve a március 31-ig érvényes, tíz százalékos kedvezményt, befizessék adó-hozzájárulásukat, áll a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Interneten keresztül is eleget tehetnek az érintettek ilyen irányú kötelezettségüknek: a www.municipiulcarei.ro oldalon keresztül ugyanis online befizetésre is lehetőségük nyílik.

Mivel nagyon sok változás történt az adózás menetében, a helyi adók és illetékek osztályának munkatársai arra kérik azon nagykárolyiakat, akik több ingatlannal is rendelkeznek, hogy azon épületeik adója kapcsán, melyek nem lakóhelyként funkcionálnak, hanem cégek működnek bennük, szintén látogassanak el hozzájuk, hogy megfelelő információkat kaphassanak arról, hogy miképpen módosul az adózási rend az említett ingatlanok esetében.

Változott az adók mértéke a helyi Szőlősben található ingatlanok esetében is. Ezért azokat a nagykárolyiakat, akiknek ingatlanjuk van a Teremi- és a Ianculeşti-i völgyben, valamint az Új Szőlősben, arra kérik, hogy a rájuk vonatkozó adó mértékének egyeztetése és pontos kiszámítása érdekében szintén menjenek be a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalban található helyi adók és illetékek osztályára. Azon nagykárolyiaknak, akik adótartozást halmoztak fel, kedvező lehetőségük van kiegyenlíteni tartozásukat egy, a legutóbbi tanácsülésen meghozott tanácsi határozat értelmében.

Az adózással kapcsolatos bővebb információkat a 0261–865382-es valamint a 0261–861694-es telefonszámokon igényelhetnek mindazok, akik Nagykárolyban fizetik be adó-hozzájárulásukat.