Nagykároly

Nagyon fontos a jó szakképzés

Manapság alig találni megfelelő szakembert, bármit is tervez az ember – hallani lépten-nyomon. Talán szakorvoshoz is hamarabb bejutni, mint egy jó autószerelőhöz, kőműveshez vagy ácshoz.
Nagykároly

Nagykárolyba érkezik Vujity Tvrtko

Június 3-án, 19 órától kezdődik a népszerű újságíró, Vujity Tvrtko Túl minden határon címet viselő előadása Nagykárolyban.
Nagykároly

Kiállítással készültek az egyesület tagjai

Ebben az évben is elmaradt a nagykárolyi Werdnig–Hoffman Egyesület tagjainak azon felvonulása, mellyel a ritka betegségben szenvedők problémáira igyekeznek ráirányítani a figyelmet.
Nagykároly

Tönkreteszik a megújult zöldövezetet

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal illetékesei közleményben hívták fel az autóvezetők figyelmét arra, hogy ne a város zöldövezetére parkoljanak gépjárműveikkel.
Nagykároly

Szakértői vizsgálat készül

A hatékonyabb ügyintézés érdekében a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal saját költségvetésből kívánja finanszírozni annak a szakvéleménynek az elkészítését, mely az Avram Iancu téren található négyemeletes tömbházban történt robbanás okaira derít majd fényt.
Nagykároly

Kamarakoncert lesz a kastélyban

A nemzetközi nőnap alkalmából március 4-én, pénteken 18 órai kezdettel a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia művészeinek kamarakoncertjére kerül sor a Károlyi-kastélyban.
Nagykároly

Adománygyűjtés Nagykárolyban és környékén is

Nagykárolyban és a környező településeken is hatalmas a civil (és nem csak) összefogás a háború elszenvedőinek megsegítése érdekében — az adományokat több ponton is gyűjtik, a falvakban pedig kapcsolattartó személyek hálózatát alakították ki.
Nagykároly

Segít az önkormányzat a károsultakon

Összesen 16 lakás rongálódott meg vasárnap a nagykárolyi gázrobbanás következtében, az érintett tömbház harmadik és negyedik emelete statikailag veszélyessé vált. A helyreállítási munkálatok mielőbbi elkezdését szorgalmazza Kovács Jenő polgármester.
Nagykároly

Túl korán helyezték ki a kerti zöldhulladékot

Akik már kihelyezték a lakóhelyük előtti közterületekre a kerti zöldhulladékot, venyigét, a következő három napban távolítsák azt el onnan, kéri a nagykárolyi közterület-fenntartó.
Nagykároly

Módosult az ügyfélfogadási rend

Nagykárolyban, az önkormányzati tulajdonban lévő lakások ügyeinek intézésével foglalkozó irodában megváltozott az ügyfélfogadási rend.
Nagykároly

Laikusok Napja a Piarista Nővéreknél

Laikus munkatársaikat, önkénteseiket és jótevőiket szentmise keretében köszöntötték a nagykárolyi Piarista Nővérek. Hálát adtak a rájuk bízott gyermekekért és feladatokért, illetve mindazokért, akik osztoznak velük munkájukban. Tóth Borbála SchP beszámolója.
Nagykároly

Új kórházigazgató van Nagykárolyban

Hivatalos egyeztetés keretében találkozott hétfőn délelőtt Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő és a Nagykárolyi Városi Kórház frissen kinevezett menedzserigazgatója, dr. Ciprian Dragoş.