A lakosság 33%-a akkor sem oltatná be magát a koronavírus ellen, ha létezne engedélyezett szer, viszont egy újabb krízishelyzetben 80% elfogadná, hogy ismét korlátozzák a szabadságjogait — derül ki a Román Értékelési és Stratégiai Intézet (IRES) felméréséből.
A közegészségügyi igazgatóság közleménye értelmében május 19-én Szatmár megyében 58 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, a gyógyultak száma továbbra is 41, és szerencsére a járvány nem követelt újabb emberéletet megyénkben.
Klaus Iohannis államfő kedden úgy nyilatkozott: amennyiben egyesek folyamatosan lábbal tiporják a hatóságok által előírt szabályokat, újabb fertőzési gócok fognak kialakulni, és újabb megbetegedési hullám fogja felütni a fejét. Az elnök arra kérte a helyi hatóságokat, hogy határozottabban lépjenek fel az általuk vezetett közösségekben.
A legutóbbi tájékoztatás óta 155 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 17.191-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Mintegy 39 ezer román és külföldi állampolgár, valamint 21.700 jármű (ezek közül 14.500 teherszállító) lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában - tájékoztatott kedden a határrendészet.
Dél-Floridában hétfőn újranyitottak az üzletek, Kaliforniában a kormányzó bejelentette, hogy az állam 58 megyéjének csaknem mindegyikében újraindul a gazdaság egy része, New Jerseyben azonban hétfőn is nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma.
Országos szintű antitestszűrés indul június 1-je után annak megállapítására, hogy a romániai lakosság mekkora hányada esett át a koronavírus-fertőzésen, és vált védetté a vírussal szemben - erősítette meg hétfő este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására bevezetett karantén ellenére is engedélyezni fogja az egészségügyi minisztérium a folyó- és tengerparti strandok megnyitását - ígérte hétfői online tájékoztatóján Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, a tárca helyettes vezetője.
Koronavírussal való fertőzöttséget mutattak ki a rădăuţi-i városi kórház 24 alkalmazottjánál. A fertőzöttek között orvosok, asszisztensek, ápolók és hordágyvivők is vannak, nagyrészük az intenzív terápiás és a sebészeti osztályon dolgozik - közölte hétfőn Traian Andronachi, az intézmény menedzsere.
Újból aktualizálta az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a COVID-19-cel kapcsolatos esetdefiníciókat. Mint kiderült, rögtön fertőzésgyanús például az, aki hirtelen köhögni kezd, belázasodik, vagy nehézlégzéssel küzd. A tesztelési prioritásokat is meghatározták.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat