A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki közlése szerint az utóbbi 24 órában 775 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 81 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
December 22-én a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében Szatmár megyében 20 910 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta mindössze 8 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül egynek lett ismét pozitív az eredménye.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló minden törvénytervezetet támogat és parlamenti megvitatását szorgalmazza - nyilatkozta szerdán az alakulat elnöke, hangsúlyozva, hogy a kormánykoalíciónak 70 százalékos többsége van a törvényhozásban.
Őrizetbe vettek a korrupcióellenes ügyészek két egészségügyi asszisztenst, akik a gyanú szerint egy mangaliai oltóközpontban több mint 100 személynek állítottak ki pénz ellenében oltási igazolványt, anélkül, hogy az illetőknek beadták volna a vakcinát.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 851 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 62 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
A parlamentnek el kell fogadnia a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetet, ellenkező esetben "mindannyian bajban leszünk" - vélekedett kedd este az egészségügyi miniszter.
Már csak egyetlen vörös besorolású település van a megyében — igaz, az egyre jobban vörösödik: Csomaköz fertőzöttségi indexe már 6,8 ezrelékre emelkedett, s három község esik sárga besorolás alá, szintén egyik napról a másikra emelkedő indexekkel: Tasnádszántó (2,75), Kökényesd (2,7) és Szaniszló (2,17).
A Romániába érkező turisták karanténba helyezése elkerülhető lenne az országba való belépéskor végzett antigén gyorsteszttel - véli a Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) elnöke.
Kedd reggel 10 óráig több mint 105.600 személy töltötte ki a digitális beutazási adatlapot (PLF) a https://plf.gov.ro platform üzembe helyezése óta - tájékoztat a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) adataira hivatkozva a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) keddi közlése szerint az utóbbi 24 órában 826 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 88 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
Ingyenes utalványokat juttatna a kormány a vállalatoknak a koronavírustesztek elvégzéséhez. Az egészségügyi miniszter szerint ez segítene a gazdasági szereplőknek alkalmazkodni a Covid-igazolvány bevezetése kiváltotta új helyzethez, és elősegítené a járvány terjedésének fékezését.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat