Felhívást intézett az oktatási miniszter a diákokhoz, szülőkhöz és pedagógusokhoz, hogy ne bélyegezzék meg azokat, akik esetleg megfertőződnek majd a koronavírussal.
Szatmár megyében szeptember 2-án már 321 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan, 12 új esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt; az újratesztelt páciensek közül pedig háromnak lett ismét pozitív az eredménye — derült ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
A tanároknak fel kell készülniük arra, hogy egyaránt képesek legyenek tanítani az osztályteremben lévő diákokat is, és azokat is, akik on-line követik az órát - mondta szerdán Ludovic Orban.
Kedden háromszáz fölé emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Szatmár megyében, derül ki a Szatmár Megyei Prefektúra szerkesztőségünknek küldött közleményéből.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter keddi bejelentése értelmében a gyermeküket iskolába küldő szülőktől nem kérnek saját felelősségre írt nyilatkozatot.
Az eredetileg tervezett nyolc átkelő helyett tizenkettőn történik mától az átlépés a román-magyar határszakaszon, s úgy tűnik, érvényben marad a 24 órás, 30 kilométeres sáv is.
Augusztus 31-én 293 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan Szatmár megyében — derült ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat