Belföld

GCS: 1391 új koronavírusos megbetegedést jelentettek

A legutóbbi tájékoztatás óta 1391 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Belföld

Dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról hétfői ülésén a kormány

Dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról hétfői ülésén a kormány - jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Ludovic Orban miniszterelnök.
Belföld

A közösségbe való visszatérést engedélyező igazolást az első hét folyamán kell bemutatni

A cikluskezdő tanulóknak kiállított, a közösségbe való visszatérést engedélyező igazolást az első hét folyamán kell bemutatni - nyilatkozta a B1 televízió csütörtök esti műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Külföld

A német hatóságok 11 romániai megyét és Bukarestet jelölték meg fertőzéskockázati régióként

A német hatóságok aktualizálták a romániai fertőzéskockázati zónák listáját. Az új lista alapján 11 romániai megyéből, illetve a Bukarestből Németországba érkező személyeknek 14 napra elkülönülésbe kell vonulniuk, és ki kell tölteniük egy űrlapot.
Szatmárnémeti

19–re nőtt az elhunytak száma a megyében

Újabb százas váltón fordult át a mutató: Szatmár megyében szeptember 10–én már 410 igazoltan koronavírus–fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván.
Belföld

A romániai gyerekek jelentős hányada nem tud részt venni az online oktatásban

A romániai gyerekek jelentős hányada nem tud részt venni az online oktatásban - jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Renate Weber. A nép ügyvédje azt követően nyilatkozott, hogy az intézmény kielemezte, hogy miként működött a távoktatás a szükségállapot ideje alatt.
Belföld

GCS: 1380 új koronavírusos megbetegedést jelentettek

A legutóbbi tájékoztatás óta 1380 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Belföld

Az egészségügyi minisztérium a veszélyhelyzet meghosszabbítását fogja javasolni

A jelenlegi járványhelyzetet figyelembe véve, az egészségügyi minisztérium a veszélyhelyzet meghosszabbítását fogja javasolni - jelentette be csütörtökön, Piteşti-en Nelu Tătaru tárcavezető.
Belföld

Nelu Tătaru: Járványügyi szempontból jelenleg egy fogazott platón vagyunk, az első hullám második fázisában

Járványügyi szempontból jelenleg 'egy fogazott platón vagyunk, az első hullám második fázisában' - jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi mkiniszter szerda este.
Nagykároly

Nincs fertőzött a nagykárolyi idősotthonban

A nagykárolyi Alexandru Idősotthon minden dolgozóját és minden lakóját letesztelték — valamennyiük teszteredménye negatív lett.
Szatmárnémeti

Nem volt lagzi, hol az előleg?

Nincs direkt ilyen esetekre meghozott jogszabály, de a Polgári törvénykönyv egyértelműen kimondja, mikor kell visszaadni az előleget, ha meghiúsult egy lakodalom vagy egy keresztelő.
Belföld

1271 új koronavírusos megbetegedést jelentettek

A legutóbbi tájékoztatás óta 1271 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).