Vidék

Szüreti fesztivál Dobrán

2018.10.22 - 09:52

Dobrán szombaton tartották meg a hagyományos szüreti fesztivált, ami istentisztelettel kezdődött, majd főzőverseny és bál következett.

 

Az istentiszteleten Kiss József szatmárpálfalvai lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője hirdetett igét Pál apostolnak az efézusiakhoz írott első levele alapján: „Tudtunkra adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának titkát, amellyel elhatározta, hogy az idők teljességével Krisztusban, mint főben foglaljon össze mindent, ami mennyben és földön van.” Pál apostol ebben az igeszakaszban megláttatja velünk azt a Krisztust, aki az örök életet adományozta nekünk. Pál feltár egy titkot, ami kapaszkodót ad azok számára, akik megértik Krisztus üzenetét. Minden ember kíváncsi a titkokra, elsősorban a saját életének titkaira, arra, hogy mi fog történni az ő életében. Az ember igyekszik megőrizni a saját titkait, Pál apostol viszont megosztotta a krisztusi titkot az emberiséggel, hogy azt minden ember a saját javára tudja fordítani. A ma emberének legnagyobb hibája, hogy nem ismeri a közelében lévő embereket, nem ismeri meg a mellette élő ember titkait, nem eléggé fontos számára a mellette lévő társ, mutatott rá az igehirdető, emlékeztetve arra, hogy Pál apostol arra tanít, hogy a mennyei és a földi világ egy lesz, ha elfogadjuk Krisztus megváltó üzenetét.

Az istentisztelet után a résztvevők megkoszorúzták a hősök templomkertben lévő emlékművét, majd átvonultak a gyülekezeti házhoz, ahol kilenc csapat készített bográcsos ételeket. Alapanyagként egy hízott disznót és egy vaddisznót használtak fel a csapatok szakácsai. A kóstoláskor nagy próbatétel előtt álltak a zsűri tagjai, ugyanis a kilencféle tömény húsos és fűszeres ételből egy kóstolásnyi is elég volt, az újrakóstolás — hogy a döntés igazságos legyen — már megnehezítette a gyomrokat. A legjobb ételt Kallós Antal csapata készítette, a második a Nagy család és baráti kör, a harmadik az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének csapata lett. A bor és a pálinka egy pillanatra sem hiányzott az asztalról vagy a házigazdák kezéből, akik folyton kínálgatták a vendégeket. Miután mindenki megkóstolta az ételeket, elkezdődött a hívogatás. A néptáncosok elindultak, és énekszóval hívogatták a falu lakóit a szüreti bálba, ami a helyi hagyományoknak megfelelően hajnalig tartott.

Az utóbbi években egyre több minőségi bort készítenek Dobrán, de nagyon sokan még mindig az otellót kedvelik.

 

Elek György